Az idei évi tapasztalataink a szezon kezdete óta igen aggasztóak: a területen újra megjelentek a prostituáltak – elképesztő számban –, illetve a lufiárusoknak és virágárusoknak álcázott zsebtolvajok, a hozzájuk kapcsolódó bűnözőkkel. A területen a múlt hétvégén már verekedések is voltak – írták a siófoki városvezetőnek címzett levelükben a Petőfi-sétány vállalkozói.
A Petőfi-sétány a Balaton egyik legnépszerűbb szórakozóhelye májustól szeptemberig, melynek üzemeltetője, azaz felelőse, az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott cégen keresztül biztosítja az őrzést. A sétányon működő vállalkozások vezetői szerint az elmúlt években jól működött a terület őrzése, volt kellő számú biztonsági őr és a kamerarendszer bővítése is meghozta a gyümölcsét. A vendéglátósok azonban most úgy látják, hogy az eddig elért eredmények az utóbbi időben a visszájukra fordultak. Az idei költségvetésben ugyanis csökkentett keret jutott a terület őriztetésére, emiatt pedig kevesebb őrt tud az önkormányzat alkalmazni. Ennek eredménye pedig már most látszik: a sétányon megjelentek a prostituáltak és zsebtolvajok. A vállalkozók hozzátették: míg az elmúlt három évben 18 órától másnap reggel 6 óráig dolgoztak a biztonsági őrök a beeresztő pontokon, addig idén este 9-kor kezdődik a műszak.
A területen a biztonsági vezető tájékoztatása szerint hétköznap este 21 órától reggel 6 óráig 8 fő biztonsági személyzet van szolgálatban, ami a három beengedő pontot figyelembe véve 2 fő őrszolgálatot jelent
– ezt is a városvezetőnek címzett levelükben írták a sétány vállalkozói. Probléma az is, hogy korábban az egyes bejáratokat a területre egy biztonsági cég felügyelte, idén azonban ez másként van. Ennek oka a közbeszerzés folyamatának lassúsága, amit a szórakozóhelyek tulajdonosai nem bírtak kivárni, így egyénileg szerződtek biztonsági cégekkel.
Sokat romlott a biztonság
Míg korábban este hattól az autók sem hajthattak be a sétányra, addig idén egészen este kilencig sokan autóval korzóznak itt, miközben családosok babakocsival sétálnának
– magyarázta az egyik vállalkozó a sonline.hu-nak, míg egy másik üzlettulajdonos arról beszélt, hogy mostanáig nem találkozott a sétány biztonsági vezetőjével, akinek a vállalkozók szerint nincs helyismerete. A lap megkereste a biztonsági vezetőt is, az eddig tapasztaltakról azonban csak azt kapták válaszul, hogy a polgármester engedélye nélkül nem nyilatkozhat a biztonságiak főnöke. Ez azért érdekes, mert a rendezvényterületért az üzemeltető, tehát a polgármester hivatala a felelős. A rendezvényterületté nyilvánításról szóló, áprilisi képviselő-testületi előterjesztés szerint az üzemeltető tartatja be a rendezvényterület biztonsági szabályzatát is. Egyelőre nem tudni, hogy ezt a biztonsági szabályzatot egyáltalán elkészítette-e a városvezetés, mivel a lap kérdéseit figyelmen kívül hagyták.
Forrás: sonline.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS