Mi történt Angela Merkellel? Közügy vagy magánügy a német kancellár rosszulléte? Miért oktat ki újságírókat a Momentum volt főpolgármester-jelöltje? Huth Gergely és vendégei ezekről a témákról is elmondták véleményüket a Hír TV hétfő esti, Sajtóklub című adásában. A műsorban egy rendhagyó kezdeményezés is elhangzott: a Magyar Demokrata ugyanis felkarolta Bencze Izabella kezdeményezését, miszerint induljon el egy véleménycsere arról, vissza lehet-e térni Erkel Ferenc eredeti Himnuszához, a harangszóval díszített nemzeti imádsághoz. Az adásban Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa mondta el véleményét a legaktuálisabb politikai, közéleti történésekről.
A műsor kezdő témája volt, hogy a Momentum nagyon büszke magára, amiért két képviselőjük Brüsszelben – semmi sem elég drága alapon – „fúrja” a Fidesz politikusait, nehogy bármiféle európai parlamenti pozícióhoz jussanak. Teszik ezt annak dacára, hogy ámbár a gáncsoskodásuk idáig eredményhez nem vezetett, tudván tudják: amennyiben a Fidesz jelöltjei közül „elkaszálnának” valakit, azzal nem a párt, hanem Magyarország, hazánk érdekérvényesítő ereje vesztené a legtöbbet.
Az sem zavarja őket, hogy a néppárt megszavazta az előzetes megállapodás szerint Dobrev Klárát alelnöknek az Európai Parlamentben
– tette hozzá a műsorvezető, Huth Gergely, aki szerint a momentumosok bedühödtek Pilhál Tamás egy cikke miatt, amelyben élesen elítélte a magyar ellenzéki párt brüsszeli áskálódását.
Na de bocsánat! A momentumosok vannak felháborodva, hogy a testi épségüket fenyegeti a jobboldal?!
– fogalmazta meg a kemény kérdést a műsorvezető. Gajdics Ottó úgy reagált:
Az a jelenetsor, ami mostanság az Európai Parlamentben zajlik, kísértetiesen felidézi, amit a televíziószékház előtt, majd aztán bent láttunk, előtte a magyar parlamentben. Jól látszik: ez a magyar ellenzék semmire nem képes, és nem használja ki semmi másra azokat a mandátumokat sem, amit az európai parlamenti választásokon megszerzett, mint hogy a magyarországi belpolitikai tehetetlenségét és tehetségtelenségét, és az ebből fakadó elképesztő belső konfliktusait kiviszi az EP-színtérre, és onnan kiabál vissza. Onnan akarja megdönteni az „Orbán-rezsimet”, onnan akarja elsöpörni Orbán Viktort és kormányát
– mondta a Karc FM főszerkesztője, aki arra emlékeztette az ellenzék hangadóit, hogy a Fideszt idehaza több milliónyi jobboldali szavazó választotta meg, amit nem árt nem elfelejteni.
Ezzel az ellenzékkel szemben minden eszköz megengedett
– nyilatkozta Bencsik András, aki „messzemenően egyetért” Pilhál Tamás újságíró kollégájával, miszerint a magyar ellenzék EP-parlamenti tevékenysége kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Tamás se, mi sem gondolunk törvénytelenségre. A „minden eszköz” alatt azt értem, hogy ez, amit most fölsoroltál, súlyos fenyegetést jelentenek a normálisan működő demokráciára nézve. Végigfutott az agyamon: ha nem tévedek, a múlt század tízes éveiben, amikor valaki rálőtt Tisza Istvánra a parlamentben, azóta arra nem volt példa, hogy valakik a széksorokat otthagyják, tomboljanak, erővel elfoglalják a parlament egy részét, ellehetetlenítsék a parlament működését… A parlament bizonyos értelemben „szent hely”, védettséget is élveznek a képviselők, mert egy érdeket közvetít: joguk van beszélni, joguk van kiabálni, a házirend adott esetben megengedi az obstrukciót is – de ezek mind szabályozott cselekedetek, mert a parlament nem az ökölharc helye
– érvelt a Magyar Demokrata főszerkesztője.
Elég furcsa, hogy Kerpel-Fronius Gáborék vádaskodnak, miközben folyamatosan ők hágják át a törvényeket
– tette hozzá Szentesi Zöldi László. A Magyar Demokrata főmunkatársa úgy látja, már tíz-húsz évvel ezelőtt is a jobboldali újságírókat a vállalt véleményük, világnézetük miatt olyan emberek fenyegették, akik „mára már sehol sincsenek”.
Újságírókat fenyegetni – politikusként – ostobaság. A politikusnak van közjogi felelőssége, az újságírónak pedig joga van a véleményét publikálni. Súlyos aránytévesztésben van Kerpel-Fronius Gábor és a Momentum csapata, ha azt hiszik, hogy újságírók nem is túl burkolt fenyegetése politikailag célravezető. Különben is megmutatkozott Kerpel-Fronius Gábor politikai súlya, amikor az ellenzék főpolgármester-választásán „még Kálmán Olgához képest is csereszabatosnak bizonyult”
– fejtette ki Szentesi Zöldi László.
A műsor folytatásában szó esett az ellenzék kampányígéreteiről, a magyar gazdaság pozíciójáról, a főpolgármester-választás körüli eseményekről, a himnuszunkról, a németországi erőszakhullámról, és Angela Merkel egészségügyi állapotáról.
Forrás és fotó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS