A gyermekes családok országjárását és aktivitásának növelését célozta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kezdeményezett kampány, mely ugyan csak három hete indult, de máris óriási érdeklődés és siker övezi. A „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampány amellett, hogy a gyermekek, valamint családjaik megmozdítását tűzte ki célul, nem titkoltan azt is szem előtt tartotta a program kigondolásakor, hogy a gyerekek jobban megismerjék saját hazájukat.
A motivációt fokozza és növeli az élményt, hogy az országjáráshoz egy úgynevezett Kajla Útlevelet kapnak a gyermekek, amely egy pecsétgyűjtő kiskönyv, piciben olyan, mint a kéktúra-füzetek. Ezt a kiskönyvet közel 400 ezer gyermek kapta meg bizonyítványosztáskor. Nyári utazásaik során a gyermekek ebbe gyűjthetik azokat a bélyegzőket, melyeket több száz magyarországi látnivaló helyszínén tudnak beszerezni.
Nem csupán a Kajla Útlevél jár a gyermekeknek, hiszen a kampány keretében konkrét segítséget is kapnak a családok az utazásokhoz a stratégiai és egyéb együttműködő partnereken keresztül. Ezek a kedvezmények közel 2 millió magyar embert érintenek, hiszen az alsós gyermekek díjmentesen, a család többi tagja pedig különböző kedvezményekkel utazhatnak. A Kajla Útlevél felmutatásával július folyamán a MÁV és GYSEV összes járatán, július és augusztus folyamán pedig a MAHART és BAHART járatain is érvényes a kedvezmény. A Magyar Posta – egész nyáron tartó – díjmentes képeslapküldéssel támogatja a kampányt, és már közel 200 egyéb- turizmusban dolgozó üzleti partner járult hozzá kedvezmények felajánlásával a kampány sikeréhez.
Ha a számokat nézzük, már három hét alatt láthatóvá vált, hogy a kampány érdekli a gyermekes családokat, a cél pedig az, hogy minél többen használják a kedvezményeket, kiránduljanak, túrázzanak, és a lakásból kimozdulva szórakozhasson együtt a család a természetben és felfedezhesse Magyarország látnivalóit. A kisdiákok eddig közel 14 245 képeslapot vettek át ajándékként a pecsételőpontokon és küldték el szeretteiknek. A legtöbb Kajla képeslapot Hévízen, Tihanyban, Keszthelyen és Sümegen postázták a piros postaládákba. Budapesten az első héthez képest a másodikra megháromszorozódott a piros postaládás feladások száma.
A vonatot sem vetették meg az utazók, hiszen július 14-ig 30 246 utazás történt a Kajla díjmentes jegyekkel. Általánosságban elmondható, hogy az ország minden régiójában igénybe veszik ezt a kedvezményt, így nagyvárosainkat vagy éppen kisebb és nagyobb tavainkat is ugyanúgy látogatják a „Hol vagy, Kajla?” program keretében.
Júliustól a BAHART és a MAHART járatain is megjelentek a „kajlások”, hiszen július 14-ig közel 1100 Kajla jegy fogyott; ennyi kisdiák utazott tehát díjmentesen a Balatonon és a Dunán.
A projektről bővebben az erre a célra létrehozott weboldalon tud tájékozódni: www.kajla.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS