Fiktív névsorral csempészte be Simicska Lajos Orbán Viktor miniszterelnököt minősítő megjegyzését az érdi fideszes újságba az ellenzék közös polgármester-jelöltje. Minden bizonnyal viccesnek gondolta Csőzik László, hogy egy olyan listát jelentet meg a lapban, melynek első betűit összeolvasva a magyar miniszterelnökről mondott trágár megjegyzést kapjuk.
Csőzik, aki mögött az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP és még további négy szervezet is felsorakozott, azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy egy jelölt jelölt elleni tisztességes versenyben váltsák le októberben a T. Mészáros András vezette városvezetést, és a hét elején jelentette be, hogy 12 főből álló képviselőjelölti csapata megkezdi a munkát. A helyi lap, az Érd Most elkérte a jelöltek névsorát, hogy közzétegyék azt. Csőzikék az újság kérésének eleget is tettek, de olyan listát küldtek, amelyben a nevek kezdőbetűje pont a Simicska-mondatot adta ki. A névsort az Érd Most szombaton reggel le is hozta, nem gyanítva, hogy még a jelöltek névsorával is megpróbálják megtéveszteni a helyieket és gyalázni a miniszterelnököt.
Csőzik a 24.hu-nak azt mondta – persze, hogy nekik -, hogy mindezt azért tette, mert szerinte hiányosan és valótlan információkkal teletömve jelentette meg az ellenzéki összefogásról szóló hírt az Érd Most. Az ellenzéki polgármester-jelölt figyelmét nyilván elkerülte az a tény, hogy a lap jóhiszeműen még azt a listát is leközölte a 12 képviselőjelöltről, amelyet ő küldött el a szerkesztőség számára. Az pedig az érdiek számára lehet informatív, hogy az ellenzéki horrorkoalíció szemrebbenés nélkül dezinformálná őket csak azért, hogy leírhassák a számukra mantraként ismételgetett mondatot.
Úgy tudjuk, hogy a helyi lap időközben levette a cikket az oldaláról, így csak a 24.hu örömködő cikkében található képernyőfotóval látható a polgármesterjelölt kritikán aluli listája, ami szombaton reggel jelent meg az újságban.
Fotó: Youtube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS