Román beszámolók szerint két Craiova-szurkolót azonosított a hatóság a csütörtöki, botrányos körülmények között véget érő Honvéd elleni Európa-liga-selejtezőn történtek kapcsán, ők már meg is kapták a büntetésüket. Vagyis 1500 lej (nagyjából 100 ezer forint) pénzbüntetésben részesültek. További szankcióként egy évre minden sportrendezvényről kitiltották őket.
Megérkezett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) válasza a Budapest Honvédhoz, miután a klub megóvta a csütörtöki Universitatea Craiova elleni Európa-liga selejtezőt. A szervezet befogadta az indítványt, a tárgyalás hétfőn lesz. Mint ismert, a csütörtöki találkozó 119. percében a játékosok közötti csetepaté csillapítása közben egy hanggránát landolt az intézkedő játékvezető mögött jó másfél méterrel, majd miután az felrobbant, még egy öngyújtónak látszó tárggyal is megdobták a bírót, Arnold Huntert. A Gazeta Sporturilornak a csendőrség egyik szóvivője nyilatkozott:
Két férfit azonosítottunk, akik petárdát és egyéb tárgyakat dobtak be, ők 1500 lej (nagyjából 100 ezer forint) pénzbüntetésben részesültek. További szankcióként egy évre minden sportrendezvényről kitiltották őket.
A román sportnapilap az UEFA ügyeire általában jó rálátással bíró svájci Blickre hivatkozva arról is ír, hogy a Craiova valószínűleg nem ússza meg pénzbüntetéssel, miután a szurkolók a játékvezetőnek is sérülést okoztak. Azt ugyanakkor nem fejti ki a lap, pontosan mi lehet a súlyosabb büntetés.
Marcel Popescu, a Craiova elnöke nem tart kizárástól – írta a Csakfoci.hu: a román arról beszélt, hogy már megtalálták a hanggránátot elhajító szurkolót, és bár szankciókra számít, nem hiszi, hogy kizárják a csapatot. Mint mondta, az ehhez hasonló incidensek elfogadhatatlanok, és tanulniuk kell ebből az esetből. A Craiova edzője, Corneliu Papura is hasonlóan vélekedett. Ő azt mondta, hogy megérdemelték a továbbjutást, és úgy vélekedett, hogy egyértelműen túlzás lenne, ha egy ilyen meccs után a Honvéd jutna tovább 3-0-val. Papura amúgy azt is elmondta, hogy reméli, nem kell zárt kapus meccseket játszaniuk.
A nemzetközi lapok ennyire nem voltak optimisták a kérdésben. A francia L’Equipe szerint egyáltalán nem biztos a Craiova továbbjutása, mert az UEFA-tól kemény büntetésre számíthatnak, a brit The Sun pedig sokkolóként írta le a történteket, és azt is kiemelte, hogy a Honvéd edzője, Giuseppe Sannino egyértelműen jelezte, hogy a meccsnek véget kellene vetni.
A botrány nyomán az Origo.hu felidézte azt az 1994-es esetet, amikor a Debrecen-Vasas NB I-es bajnoki mérkőzésen egy szurkoló szotyolás zacskót dobott Márton Sándor partjelző fejéhez. Akkor a mérkőzést vezető Hartmann Lajos azonnal lefújta az összecsapást. Márton Sándor a portálnak elmondta: ha ez a mérkőzés (a craiovai) és ez a botrány Vaduzban 2500 néző előtt, vagy Feröeren 800 szurkoló előtt történik meg, akkor a játékvezető azonnal lefújja a meccset, amit az UEFA fegyelmi bizottsága vélhetően 3-0-al a Honvéd javára ítél meg és a magyar csapat továbbjut. Csakhogy van még más szempont is, mégpedig az, hogy az UEFA és a FIFA mindig hangoztatja, hogy a mérkőzés résztvevőinek, a játékosoknak és az edzőknek a testi épsége és a biztonsága a legfontosabb, ez mindent felülír. Már a meccs napjának a délelőttjén tartott megbeszélésen is ezt hangsúlyozták. A bíró azt mondta: elsődleges, hogy a meccs külső botránytól mentesen befejeződjék, ne legyen a döntés ok, indok tömegverekedésre, attakra. Ezt Craiovában sikeresen megoldották – nem is tehettek másképpen. A nagyobb baj kialakulását előzték meg a kisebbel. Márton szerint tehát sokféle döntés születhet, ebben az is benne van, hogy a Craiovát kizárják és 3-0-al továbbmegy a magyar csapat. De az is, hogy a Craiova kizárása után a román csapat következő ellenfele, a görög AEK Athén játék nélkül jut tovább.
Mindenesetre idézzük a klub álláspontját:
Félelemben nem lehet játszani, Craiovában pedig támadás érte a futballvilágot – írta közleményében a klub. A támadást követően 30 percig állt a játék, a közjáték után pedig a bíró jelezte, nem tudja folytatni a mérkőzést. A kényszerszünet alatt egyeztetett az UEFA delegátusa, a játékvezetők, a klubok képviselői és a rendőrség, amely során a rendőrség példátlan módon azt közölte: amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, akkor nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát – az UEFA delegátus pedig végül a bírócsere és a folytatás mellett döntött. Véleményünk szerint azonban félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, hiszen a helyi klub, a rendezők és a rendőrök képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát. A mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobáltak a játékosokat, köpködték a melegítő cserejátékosainkat, így labdarúgóinknak folyamatos félelemben kellett futballozniuk.
A történtek után szabályellenes volt, hogy folytatódott a mérkőzés, amely ellentétes az UEFA rendelkezéseivel. A stadionban súlyos rendezési hiányosságokkal szembesültünk, továbbá a román drukkerek Trianonra utaló molinókat is feszítettek ki, amely sértő és megalázó a számunkra. A Budapest Honvéd a fentiek okán megóvja a meccset, minden lehetséges fórumon (UEFA, MLSZ) tiltakozunk a történtek miatt, s bízunk benne, hogy az UEFA döntése bizonyítja, hogy a szervezet valóban komolyan gondolja az erőszakos cselekmények és a szélsőségek ellen határozott fellépést.
Craiovában nemcsak a Honvédot, vagy a magyar labdarúgást, hanem az egész futballvilágot érte támadás, félelemben ugyanis nem lehet szurkolni és játszani sem. Ráadásul a román drukkerek a találkozó előtti éjszaka megtámadták a magyar szurkolókat, csapatunk szállodájánál pedig az éjszaka folyamán hanggránátokat robbantottak. Örömteli, hogy más magyar klubok is felajánlották a segítségüket, a magyar futballtársadalom egységes ebben az ügyben, s bízunk benne, hogy korrekt döntés születik, amely szinkronban van a futballszerető világ szlogenjével: >A gyűlölet nem pálya!<.
Ez pedig Mendelényi Dániel klubtulajdonos véleménye:
Onnan kezdeném, hogy már a mérkőzés előtt elkezdődött a gyalázkodás, nagyon mély gyűlölet és félelemkeltés, amit példátlanak tartunk. Nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi futballban is. A mérkőzés előtti éjszaka megtámadták a szurkolóinkat, valamint a csapat szállodáját, amelyet az éjszaka közepén hanggránátokkal dobáltak meg a román „drukkerek”. Ami pedig a pályán zajlott, az ezen is túlmegy. A szurkolók akkor is fütyültek, amikor egy súlyosan sérült játékost vittek le a pályáról, ilyesfajta sportszerűtlenséggel nem találkoztam még. Ez a megyei bajnokságok legalja, amit Craiovában tapasztaltunk. Köpködték és dobálták a cserejátékosokat, amihez a biztonsági szolgálat is asszisztált. Förtelmes volt. Ami a mérkőzés végét illeti, az maga a komédia. Az öltözőfolyosó kijáratánál a Craiova egyik vezetője cukkolta a játékosainkat, és próbált verekedést provokálni. Mindezt úgy, hogy néhány másodperccel később több tucat biztonsági ember jelenik meg, akik a mieinket veszik körbe. Csak a mi higgadtságunkon és a velünk utazó biztonsági embereken múlott, hogy nem vertek meg minket.
Forrás: origo.hu/csakfoci.hu; Vezető kép: MTI/EPA/Bogdan Danescu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS