Lovász László akadémiai elnök ismét rendkívüli közgyűlést akar összehívni – legalábbis erről ír abban a levelében, melyet az MTA nem akadémikus közgyűlési képviselőknek írt, és amely véletlenül a HVG-hez is eljutott.
A lassan rendszeresnek mondható rendkívüli közgyűlésről Lovász László akadémiai elnök a hvg.hu-hoz eljutott augusztus 6-i levelében az olvasható, hogy „az MTA működését érintő törvény kapcsán, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok tárgyában rendkívüli közgyűlést tervez összehívni az elnök”. Az időpont várhatóan november 27-e vagy december 2-a lesz; a pontos időpontról később ígért tájékoztatást Lovász László, aki azt is közölte a levelében, hogy „az Alapszabály szükséges módosítását előkészítő munka elindult.” A tervek között szerepel az is, hogy kidolgozzák a korábban már bejelentett „MTA Kiválósági Intézet” cím elnyerésének feltételeit. Lovász László a levelét azzal zárja, hogy mindenkit arra kér: elfoglaltságait, külföldi útjait úgy tervezze meg, hogy „Akadémiánk életének ezen kiemelten fontos eseményén feltétlenül részt tudjon venni”.
Forrás: HVG; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS