Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több, mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó társaság, a Trenkwalder Recruitment Kft. több, mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.
A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint az ország szinte minden régiójában jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások; a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot. Hozzátették, hogy már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér. A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője kifejtette, hogy a következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit. A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több, mint 60, nemzetközi tulajdonú magyarországi leányvállalat közel 500 középvezetőjénél idén a második negyedévben 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt. Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közlemény szerint elmondta, hogy tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető. Arra számítanak, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog.
Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet
– fogalmazott a szakember.
Forrás: MTI; Vezető kép: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS