Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelte annak az újabb fegyverrendszernek a kísérletét, amelyet pénteken hajtottak végre – jelentette szombaton a KCNA phenjani állami hírügynökség. A tájékoztatás szerint sikeres volt a rakétateszt, az azonban nem nyilvános, hogy milyen jellemzői vannak a fegyvernek. Kim Dzsong Un ugyanakkor nagy elégedettséggel szólt arról, hogy a szakértők nagyon rövid idő alatt fejlesztették ki a harcieszközt.
Az észak-koreai vezető a teszt végén azt is mondta, hogy az új fegyver és a védelmi műszaki megoldások korszerűsítése jelentős szerepet játszanak az ország szuverenitásának szavatolásában. A rakétaindítás napján a dél-koreai hadsereg azt közölte, hogy Észak-Korea két, feltehetően rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel az ország keleti partvidékéről. Ezek kétszázharminc kilométeres távolságot tettek meg, pályájuk magassága pedig elérte a harminc kilométert. Valószínűleg egy föld-föld rakétáról van szó, amelynek meg van az amerikai megfelelője.
Július óta a pénteki volt a hatodik rakétakísérlet. A tesztsorozat nyilvánvalóan tiltakozás a Dél-Korea és az Egyesült Államok jelenleg folyó, közös hadgyakorlata ellen, amire Phenjan úgy tekint, hogy azon az Észak-Korea elleni inváziót gyakorolják. Észak-Korea azt nehezményezi, hogy Szöul részt vesz a hadgyakorlaton, miközben a békéről és a határokon átívelő együttműködésről szónokol. A hét elején Phenjan arra figyelmeztetett, hogy a Korea-közi párbeszédet nem újítják fel addig, amíg Szöul nem kér bocsánatot az Egyesült Államokkal közösen tartott katonai manőverekért.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS