Rohadt alma? – Jeszenszky Zsolt Antall József védelmében vitába száll Mező Gábor kollégánkkal

Múlt héten a Polbeat-ben Borvendég Zsuzsanna, Dézsy Zoltán és Mező Gábor beszélgettek a rendszerváltás hátteréről, így újra aktuálissá vált Mező Gábor két hónappal ezelőtti írására a reakcióm, amit akkor szépen ellinkeskedtem… most viszont már nem úszom meg – írta a PestiSrácok.hu-nak Jeszenszky Zsolt, aki Antall József védelmében vitába szállt főmunkatárs kollégánkkal, A hálózat című rovatunk szerzőjével, több, a rendszerváltással és az állambiztonsági múlttal foglalkozó dokumentumfilm forgatókönyvírójával. Bár álláspontunk szerint bocsánatkérésre semmi ok, hiszen e cikkek és munkák Antall József személyére nem vetettek árnyékot, csupán reális képet igyekeztek rajzolni a rendelkezésre álló források és dokumentumok alapján, Jeszenszky Zsolt vitairatát változtatás nélkül közöljük.

Mind a beszélgetés, mind a cikk alapgondolata, fő mondanivalója teljesen jogos: ti. hogy egy nagyon is tudatosan lebonyolított folyamatról van szó, amelyben a Kelet-Európai kommunista (politikai) elit, a Nyugat-Európai (gazdasági) elittel összejátszva, oly módon mentette át a hatalmát, hogy nem csak a fontos gazdasági pozíciókat tartották/szerezték meg, hanem de facto a politikai irányítás is az ő kezükben maradt.

Magyarországon ehhez létrehoztak már korábban egy hangos látszatellenzéket, az SZDSZ formájában, amely miközben harsány antikommunizmust hirdetett, célja és feladata valójában az volt, hogy az egykori állampárttal (egyelőre még titokban) szövetkezve, a szerepeket egymás között leosztva, immáron a demokrácia díszletei között működtessék tovább közösen ugyanazokat a hatalmi hálózatokat.

Ebben a kérdésben nincs is vita. A hálózatok továbbélése tény, s miközben 1990 és 94 között, egy be nem kalkulált anomália, a választásokon a magyar nép által tanúsított váratlan „ösztönös bölcsesség” hatására a de jure politikai hatalom – egy időre – kicsúszott a kezükből (az MDF alakíthatott kormányt), azonban minden más, tényleges hatalmi pozíció (a kultúrától, tudománytól kezdve, a médián, a bíróságokon át az állami erőszakszervezetekig, stb., stb.) a posztkommunista baloldal és a vele szövetséges progresszív-liberális újbaloldal kezében maradt. (Majd pedig 1994-ben a politikai végrehajtó hatalom is visszatért hozzájuk.)

A Nyugat is így akarta

Mindez Nyugat-Európa nagy megelégedésére történt; az ottani nagyvállalatok jelentős új piacokat szereztek, ugyanakkor olcsó munkaerőhöz is jutottak, s nem kellett tartaniuk bármiféle velük szembeni korlátozástól, esetleges nemzeti érdekérvényesítéstől; a Moszkvától immár Brüsszel és Berlin felé forduló, a szervilitáshoz és a cserébe kapott elit pozíciókhoz szokott egykori vörösök gond nélkül vedlettek át liberálissá, demokratává, zölddé, stb., s rendelték alá ugyanúgy az ország, a társadalom érdekeit saját hatalmi ambícióiknak.

Huth Gergely és Mező Gábor Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmjének plakátja. Arról szól, hogy a nómenkatúra és az állambiztonságiak hathatós közreműködésével hogyan sikerült egymásnak ugrasztani a rendszerváltó ellenzéket…

Szóval nem csak az alapvetésekben, de a részletekben is igaza lenne Mező Gábornak – ha nem homályosítaná el az elméjét az Antall Józseffel szembeni zsigeri gyűlölet. Ki tudja, személyes sérelem, meg nem kapott pozíció okozta-e ezt a menthetetlen, az egyébként alapos, jól végzett kutatómunkát is sajnálatosan degradáló, irracionális sértettséget (bár gyanítom, ehhez túl fiatal), vagy örökletes-e a frusztráció. Nem tisztem megfejteni, s nem is releváns. Az eredmény szempontjából azért szomorú mindez, mert valóban pont úgy, ahogy egyetlen darab rohadt alma is képes tönkretenni egy egész kosárnyit, úgy vágja haza az egyébként helyes meglátásokat, következetes érvelést egy-egy súlyos tárgyi tévedés. Akaratlanul is a „jobboldal Ungváry Krisztiánja” lesz így belőle; utóbbi szintén nem lenne rossz történész, de mivel képtelen túllépni a zsigeri emócióin (az ő esetében pl. a Horthy Miklóssal szembeni gyűlöleten), s mindent ennek racionalizálásának, görcsös bizonyítási kényszerének rendel alá, nem csak hülyeségeket beszél, hanem már-már a történelemhamisítás határait súrolja.

Antallt nem lehet ejtőernyősként ábrázolni…

Mező Gábor esetében ez a „rohadt alma” épp Antall József szerepének megítélése. Azt a már-már hajmeresztő utalást teszi, hogy Antall Józsefet is a fent említett hálózatok, a politikai-gazdasági elitek „ejtőernyőztették” az MDF élére, s akadályozták meg ezáltal, hogy olyan „valódi rendszerváltók” kezébe kerüljön a hatalom, mint Krassó György vagy Csengey Dénes. Utóbbit egyenesen a miniszterelnöki székben is szívesen látta volna… Mindkettejüknek nagy tisztelője vagyok, érdemeik elvitathatalanok, sőt, Csengey Dénest személyesen is volt szerencsém ismerni, s sem tisztességéhez, sem intellektusához nem férhet kétség… de mint miniszterelnök??? Herrgott…

Jeszenszky Zsolt

Antall József pontosan az ellenkezője mindannak, amit Mező állít róla. Éppen hogy ő volt az, aki keresztülhúzta (ha csak időlegesen is, sajnos) a posztkommunista elit, a hálózatok, az akkor még színfalak mögött zajló MSZP-SZDSZ összefonódás számításait. Utóbbiak számára ugyanis épp az Antall színrelépését megelőző, zömmel nagyon rendes és tisztességes, de reálpolitikai érzék nélküli, hatalmi pozícióra teljességgel alkalmatlan emberekből álló MDF volt a tökéletes. Kiválóan, kényelmesen hátradőltek volna, ha a 90-es választásokon pusztán Csengeyvel, Krassóval, Bíró Zoltánnal, vagy épp Csoóri Sándorral, Csurka Istvánnal, stb. kellett volna összecsapniuk. A kor Mező Gáborai bizonyára lelkesen tapsoltak volna (sőt, tapsoltak is Csurkának, Csoórinak, stb.), viszont masszívan megnyerte volna az SZDSZ a választást, keresztbe lenyelték volna az MDF-et. Antall József személyében azonban olyan ellenfélre akadtak, aki torkukon akadt. A televízió különböző vitaműsoraiban folyamatosan, váltott lovakkal támadott az SZDSZ, felsorakoztatva az intellektuálisan valóban képzett, jó retorikai képességekkel is rendelkező, meggyőzően érvelő (egyébként gátlástalanul hazudó) politikusait, lehengerelve az egészen máshogy szocializálódott „népi értelmiséget”, s épp Antall volt az, aki képes volt egymaga szembeszállni velük. Aki nem csak szellemileg, de a (világ)politikai jártasság terén is képes volt felvenni a kesztyűt, akiben váratlan ellenfélre akadtak. Ha ő nincs, 90-ben az SZDSZ alakít kormányt, bedarálja a Fideszt (akiket kezdettől fogva saját ifjúsági szervezetének tekintett), s adja oda Magyarországot tálcán Soros Györgynek. Aki már akkor is aktívan beleszólt a politikába, s tekintette hazánkat saját személyes játszóterének.

Antall keze meg volt kötve, nem volt alternatíva

Az már más kérdés, hogy hiába a politikai hatalom, az MDF kormány rendkívül szűk mozgástérrel rendelkezett itthon és külföldön egyaránt. Részben a világpolitikai realitások, részben a hazai posztkommunista állapotok, a formális politikai hatalmon kívüli összes többi, tényleges hatalmi pozíció hiánya (l. fentebb) miatt Antall keze végzetesen meg volt kötve. Számos reálpolitikai szükségszerűség (üres államkassza, az összeomlás elkerülése, az ország kormányozhatóságának biztosítása, stb.) miatt olyan lépésekre is kényszerült (privatizáció folytatása, paktum az SZDSZ-szel, Göncz Árpád köztársasági elnökké választása, stb.), amelyek utólag, több évtizednyi távlatból számos – akár jogos – bírálatra adnak lehetőséget, de akkor nem volt más alternatíva. (Kivéve persze a „tetszettek volna forradalmat csinálni”, de ezt akkor senki sem kívánta, ebben is utólag könnyű okosnak lenni.) Ne feledjük például, hogy az elszámoltatás, a felelősségre vonás teljes elmaradása nem hogy nem Antall hibája, hanem épp az ő ellenében (is) történt; a kommunizmus ideje alatt, a rendszer üzemeltetői által elkövetett bűnöket ha nem is megtorolni, de legalább megnevezni kívánó, az MDF vezette Parlament által elfogadott, Zétényi-Takács féle törvény hatályba lépését Göncz Árpád köztársasági elnök akadályozta meg, az Alkotmánybíróság akkori elnöke, Sólyom László hathatós segítségével.

Tragikus hős

Antall József tehát leginkább tragikus hős, aki ráadásul valóban tudta is, hogy bukásra van ítélve („kamikaze-kormány vagyunk”), de teljesítette azt a transzcendens küldetést, amelyet egy messze nem ilyen széles körben ismert (ugyanis egy vasárnapi ebéd fölött mondta el) mondata foglal össze:

„megakadályozni, hogy ezek a gengszterek (az SZDSZ) hatalomra kerüljenek”.

Ami később ugyan sajnos megtörtént, de még mindig jóval kevesebb kárt tudott okozni, mint hogyha már rögtön 1990-ben a nyakunkra ülnek. Fontos tehát, hogy történészként, újságíróként, véleményformálóként, stb. ne veszítsük el a realitásérzékünket, évtizedek távlatából, utólagos bölcsességgel ne ítélkezzünk könnyelműen, s hogy személyes elégedetlenségtől, sértettségtől elvakultan ne mondjunk szamárságokat, ezzel tönkre téve egyébként jó és épületes gondolatokat, írásokat.

Írta: Jeszenszky Zsolt. A vezető képen Jeszenszky Géza külügyminiszter, Boross Péter belügyminiszter és Antall József kormányfő látható az Országgyűlésben, 1991-ben MTI Fotó: Kovács Attila