Már az éremfutam előtt megnyerte a Japánban megrendezett előolimpiát a vitorlázó Berecz Zsombor. A világbajnok magyar versenyző így továbbra is a tokiói olimpia egyik nagy éremesélyesének számít.
Berecz Zsombor már az éremfutam előtt megnyerte az Enosimában zajló vitorlás előolimpiát finndingiben. A világbajnok magyar versenyző az élről várta a szerdai napot, amelyen előbb másodikként ért célba, majd 12. lett, de ezt a helyezését kiejtette. Így tíz futam után 23 ponttal vezet a második holland Nicholas Heiner előtt, azaz előnyét a duplaszorzós éremfutamban sem lehet behozni.
„Iszonyatosan kiegyensúlyozott hetem volt, és ez a mai nap sem volt másképp. Nagyon jól vitorláztam, odafigyeltem az ellenfelemre, hogy mögöttem legyen mindkét futamban. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem, de azért különösen, mert ezt tűztük ki idén a fő versenyemnek; és az, hogy így sikerült időzíteni a teljesítményemet, ez azt jelenti számomra, hogy jó irányba haladunk” – értékelt a magyar szövetség honlapján Berecz Zsombor, aki két futamot nyert, négyszer a második, kétszer a harmadik helyen ért célba. A tíz futam során kilencszer az első nyolcban végzett.
Érdi Mária is remekül szerepel laser radialban, két futam után vezetett, s a harmadik helyen várhatja a csütörtöki éremfutamot. A szintén tokiói kvótás Vadnai Benjamin laser standardban a 17. helyen zárt az előolimpián a 35 hajót számláló mezőnyben.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS