Facebook-bejegyzésben cáfolta az ellene felhozott vádakat a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György.
Mint arról korábban beszámoltunk, vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka Györggyel szemben, akit többek közt költségvetési csalással vádolnak. A politikus most egy, a Facebookon közzétett bejegyzésben tagadja az ellene felhozott vádakat. Kifejtette: továbbra is ragaszkodik az ártatlanságában, és bizakodását fejezte ki arra vonatkozóan, hogy tisztességes eljárás és tárgyalás után igazságos ítélet születik.
A sajtóban velem kapcsolatosan megjelent új hírek vonatkozásában fenntartom az általam korábban elmondottakat. Nem követtem el semmilyen törvénysértést. Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam. Az eljáró hatóságokkal ennek érdekében eddig is legjobb tudásom szerint együtt működtem és a továbbiakban is így fogok tenni
– írta posztjában.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS