Alig néhány óra alatt összegyűltek Tarlós István, a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármester-jelölt ajánlásai – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kocsis Máté közölte: az induláshoz szükséges ajánlások több, mint kétszeresét, több, mint 12 ezer aláírást hétfő délelőtt adják le a Nemzeti Választási Irodán, ahol ezt követően hivatalosan is nyilvántartásba tudják venni a jelenlegi főpolgármestert, elsőként a jelöltek közül. A politikus szerint ez világosan mutatja, hogy Tarlós István élvezi a budapestiek támogatását, és a főváros lakói értékelik a főpolgármester elmúlt kilenc évben végzett munkáját. A Fidesz fővárosi elnökeként Kocsis Máté elmondta: bár Tarlós István nem tartozik a kormánypárt kötelékébe, az elmúlt kilenc évben “vitán felül álló” eredményeket ért el. Hozzátette: 2010 előtt korrupciós botrányoktól volt hangos a főváros, köztük az akkori városvezetéshez kötődött Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botránya is – utalt az akkor még befejezetlen 4-es metró ügyére. A kormánypárti politikus azt mondta: nem volt olyan közszolgáltató vállalat Budapesten, amelynek működésével kapcsolatban 2010 után ne indultak volna rendőrségi eljárások.
Ezekben az ügyekben tett rendet erős kézzel Tarlós István
– mondta Kocsis Máté, azt is kiemelve, hogy a Fidesz-KDNP a jövőben is támogatni fogja Tarlós István munkáját.
A Fidesz fővárosi aktivistái tovább folytatják a támogató aláírások gyűjtését, mert szeretnének minden budapestit tájékoztatni az elmúlt kilenc év eredményeiről
– jelezte, rámutatva arra: “önmagáért beszél, hogy a főváros biztonságos, rendezettebb és fejlődő város lett”.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ajánlásokat megköszönve arról beszélt: ez a támogatás annak a bizalomnak a jele, amit 2010 óta kétszer is megadtak Tarlós Istvánnak, aki ezzel a bizalommal élni is tudott.
Tarlós István azt is bebizonyította, hogy a legalkalmasabb ember Budapest vezetésére, hiszen a főváros az elmúlt kilenc évben békében és nyugalomban fejlődhetett, amihez a főpolgármester a kormánytól is tudott támogatást szerezni
– érvelt Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
A magyar főváros az egyik legélhetőbb és legvonzóbb hely Európában
– mondta a főpolgármester-helyettes, felidézve, hogy Budapest nyerte el a Legjobb úti cél díját 2019-ben. Ezen eredmények eléréshez szükség volt és a jövőben is szükség lesz egy “erős és határozott” vezetőre, akinek Budapest érdekei a legfontosabbak.
Aki, ha kell, képes együttműködni a kormánnyal, azonban, ha a város érdekei azt kívánják – Budapest érdekében –, fel tudja emelni a hangját is
– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, majd hangsúlyozta: Tarlós István ilyen vezető. Rámutatott: Tarlós István kezében biztonságban van a főváros jelene és jövője is. A főpolgármester-helyettes az októberi helyhatósági választások tétjének nevezte, hogy Budapest továbbra is a folyamatos fejlődés, építkezés és a kiszámítható gazdálkodás útján maradjon. Szalay-Bobrovniczky Alexandra úgy fogalmazott: “a nagyszámú ajánlások azt bizonyítják, hogy a budapestiek nem szeretnék viszontlátni a városnak káros, egyéni politikai ambíciókat szolgáló botránypolitizálást”.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS