A Hír TV Sajtóklub című műsorában többek között szó esett arról, hogy erdőtűz pusztít Brazíliában. Az Amazonas-medencében tomboló lángokért a hazai ellenzék egy része szerint részben a magyar miniszterelnök is felelős. Bayer Zsolt és vendégei pedig megfejtették, ki vagy kik állnak a háttérben. Az adásban elhangzott: a jobbikos Kulcsár Gergelynek már mindent elfelejtettek az ellenzékiek, azt is, hogy beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe. Vajon miként mentegetik a társak? Erről, ezekről a témákról és még sok minden másról is szó volt a Sajtóklub hétfői adásában, amely a nyári vakáció után immáron ismét a régi felállásban véleményezte a közélet furcsaságait. Bayer Zsolt moderálása mellett Szentesi Zöldi László, a Demokrata főmunkatársa, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője beszélgettek.
Első témánk: ég az amazonasi esőerdő
– nyitotta meg a diskurzust a műsorvezető, aki szerint a kettes számú fő felelőse a tragédiának Orbán Viktor. Legalábbis Gyurcsány Ferenc veretes Facebook-bejegyzése erről kívánja meggyőzni a nagyérdeműt. Bencsik András egy focilabdával érkezett a stúdióba:
Nekem egy másik Ferenc jut eszembe, és majd mindjárt elmondom, miért hoztam ezt a focilabdát. A másik Ferenc az pillanatnyilag pápa. Ebbéli minőségében azt mondta – emlékeztek rá –, hogy akik a túlzott szuverenitásra hivatkoznak, hogy mi, mi, mi: azok Adolf Hitlerre emlékeztetik. A Ferencek itt nagyon egymásra találtak. Igazából úgy tűnik, mintha már nem is a brazil őserdőről lenne szó. Ezt a labdát pedig azért hoztam, mert a Google Maps-en megnéztem vizuálisan, mekkora területről van szó. A labda egy kisebb cikkelye a brazil esőerdő, ennek a kicsiny része, ami most ég; egyébként fájdalmasan kiirtják ezt a részt
– húzta alá a Demokrata főszerkesztője.
Volt egy olyan mondat ebben a gyurcsányi közleményben, aminek a lényege az volt, hogy az amazonasi őserdők a világ friss oxigéntermelésének az ötödét jelentik. Nem hittem el a volt miniszterelnöknek, hogy ez így van, ezért kicsit utánaolvastam, és elmondom, mit találtam erről a témáról: az amazonasi őserdők nettó oxigén-kibocsátása lényegében nulla. Nincsen. Ennek az az oka, hogy amikor a fák kiszáradnak, vagy valamilyen trauma éri őket, nem funkcionálnak tovább, akkor a fotoszintézis miatt ezek szén-dioxidot termelnek (…), tehát az úgynevezett Föld tüdeje mítosz (…), az idevágó írások a mitológia tárgykörébe sorolandók. Egyszerűen nem igaz. Nincs oxigén-kibocsátás
– húzta alá Szentesi Zöldi László, aki emlékeztetett rá: 2005-ben, amikor nem 800 ezer hektár lángolt, hanem 70 millió hektár került a közvetlen kiszáradás szélére, sem a G7, sem Macron, sem Brüsszel nem tartotta aggályosnak azt a környezeti katasztrófát.
2016-ban is közel háromszor ekkora terület égett. Akkor valahogy nem hisztizett a világ
– tette hozzá Bayer Zsolt. Huth Gergely úgy látta, kétféle megközelítése volt a dolgoknak. Az egyik a környezetvédő, ami nagyon helyes, a másik a neobolsevik szempont, ami csak a hatalom megszerzéséhez keres új eszmerendszert magának. Az újságíró rámutatott: Európában vajmi keveset tehetünk a klímaváltozás ellen, mert míg itt az elektromos autók szennyező mivoltáról vitatkozunk, addig a világ másik részein „országnyi területeket gyújtanak fel”, hogy termőföldhöz jussanak.
Afrikában most is az égő brazil erdőfelület többszörösét irtják ki
– húzta alá a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
A legminőségibbminőségi újságírás példája
A felszabadult hangulatú adás végén Bayer Zsolt felidézte, hogy az ellenzéki összefogás józsefvárosi jelöltje, Pikó András exkommunista, ma klubrádiós újságíró egy Facebook-csoportban elszólta magát, miszerint a HVG-nél két újságíró is várja utasításait. Erre Huth Gergely felvetette:
fogjunk és vigyünk egy nagy kukát a HVG szerkesztősége elé, amibe az ott dolgozók beledobálhatják a világ minden részéről odaítélt temérdek legminőségibb-minőségiújságírásért díjaikat.
Forrás/fotó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS