Klaus Iohannis román államfő megtagadta szerdán a miniszterelnök kormányátalakítási kérését, s felszólította Viorica Dancila kormányfőt, hogy járuljon bizalmi szavazásra a parlament elé, miután a szociálliberális kormánykoalíció felbomlásával megváltozott a kormány politikai összetétele.
A novemberi elnökválasztáson újabb mandátumra pályázó jobboldali államfő esti sajtónyilatkozatában úgy értékelt: a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem folytathatja a kormányzást, Dancilának már a május 26-ai korrupcióellenes népszavazás után le kellett volna mondania tisztségéről, miután 6,4 millió román a szemébe mondta, hogy nem ért egyet politikájával. Iohannis két eseményre reagált: Dancila hétfőn újabb miniszterjelöltek kinevezését kérte tőle, mivel – a korábbiak lemondatása vagy leváltása miatt – jelenleg több tárcát is ideiglenes miniszterek vezetnek, akiknek már lejárt a mandátumuk. Ugyancsak hétfőn a kormány vezető erejét képező PSD koalíciós partnere, a liberális ALDE bejelentette, hogy kilép a kormányból, miután Dancila nem volt hajlandó eleget tenni a kormányprogram felülvizsgálatát és a közigazgatás karcsúsítását sürgető követelésüknek.
Dancila egyebek mellett az igazságügyi és az oktatási tárca élén, és két kormányfő-helyettesi poszton akart minisztercserét, de Iohannis valamennyi jelöltjét elutasította. Az elnök arra hivatkozott, hogy Dancila javaslatai szerinte elfogadhatatlanok, másrészt megváltozott a kormány politikai összetétele is, és ehhez az alkotmány értelmében a parlament jóváhagyása is szükséges. Iohannis nem tette egyértelművé, hogy elutasítása kiterjed-e azokra a miniszterhelyettesekre is, akiket az ALDE távozó minisztereinek helyére jelölt Dancila, mindenesetre megállapította, hogy Romániában kormányválság alakult ki. Az elnök ugyanakkor leszögezte: nem hajlandó olyan döntést hozni, amellyel hozzájárul a Dancila-kormány talpon maradásához. Iohannis a helyzetet úgy értékelte: a PSD és az ALDE egyaránt felelős a kormányzás kudarcáért; a liberálisok nem moshatják kezeiket most úgy, mintha nem járultak volna hozzá az igazságszolgáltatás lemészárlásához és egy sor hibás gazdásági döntéshez. Iohannis szerint az állam újraindítására, valódi és átfogó változásra van szükség Romániában, és ehhez a választók támogatását kérte.
Csak a románok szavazata képes új többséget kialakítani, amely lehetővé teszi azoknak a Nyugat-barát, Európa-párti, a demokráciát és jogállamiságot támogató eszményeknek a megvalósulását, amelyeket magam is és sok más jóhiszemű ember szorgalmaz
– hangsúlyozta az államfő. Az elnök szerint a parlament jelenlegi összetétele mellett is van lehetőség egy átmeneti kormány beiktatására, amely leválthatja a Dancila-kabinetet és megakadályozza a teljes összeomlást, ehhez azonban valamennyi ellenzéki pártnak észszerűen kell viselkednie – tette hozzá, arra utalva, hogy a PSD a parlamenti helyek negyvenöt százalékával rendelkezik, és kormánya leváltásához minden jobb- és baloldali ellenzéki pártnak és az RMDSZ-nek is össze kell fognia. Dancila szerdán este rövid sajtónyilatkozatban válaszolt politikai ellenfelének. A miniszterelnök éretlen, önző, az országot önös politikai érdekei miatt destabilizáló politikusnak nevezte Iohannist, aki szerinte ötéves mandátuma alatt sem tanulta meg, hogy alkotmányos szerepe szerint közvetítenie kellene az állam hatalmi ágai között, semmiképpen sem szabotálnia a működésüket. A kormányfő azt ígérte: a parlament elé járul, hogy megszerezze a szükséges felhatalmazást a kormány szerkezetének és politikai összetételének megváltoztatásához. Romániában a jövő héten kezdődik a kétkamarás parlament őszi ülésszaka, novemberben pedig elnökválasztást tartanak.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS