Újabb két kiadvánnyal segíti a fogyasztók tájékoztatását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A füzetek a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolásának szabályairól, valamint a társasházak számára a közműszolgáltatásokról foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.
A „Panasza van? Segítünk!” fogyasztóvédelmi kiadványsorozat célja, hogy tájékoztassa a fogyasztókat a legfontosabb fogyasztóvédelmi ügyekben, növelve a fogyasztók tudatosságát és megelőzve ezzel a vitás helyzeteket. A sorozat hetedik és nyolcadik füzetét a MEKH sajtótájékoztató keretében mutatta be, amelyen Budapest Főváros Kormányhivatala részéről dr. Domokos Péter igazgató, a Pest Megyei Kormányhivatal részéről pedig dr. Koller Edit főosztályvezető is részt vett.
Az 7-es számú fogyasztóvédelmi füzet segít megismerni a tartozás miatti ki- és visszakapcsolás alapvető szabályait, valamint információt nyújt a lehetőségekről. A 8-as számú kiadvány pedig azok számára foglalja össze a legfontosabb, közművekkel kapcsolatos tudnivalókat, akik társasházakban, lakásszövetkezeti lakásokban élnek.
Hazánkban továbbra is alacsonyak az energiaárak, ennek ellenére még mindig több ezer fogyasztót érint a tartozás miatti kikapcsolás. A kiadvány üzenete az, hogy a felhasználók időben fizessék be számláikat, hogy megelőzzék a komolyabb és költségesebb ki-, illetve visszakapcsolást”
– mondta Scherer Zsolt, a Hivatal sajtófőnöke.
Dr. Kolozsi Sándor, a MEKH Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője hozzátette:
A fogyasztók számíthatnak a szolgáltatók együttműködésére, legyen szó fizetési nehézségről vagy akár társasházi elszámolásról. Utóbbi esetében a külső és belső jogviszonyok sokszor nehézséget okozhatnak. Az új kiadványok a megoldási lehetőségek bemutatásával segítik az eligazodást.
Annak érdekében, hogy a kiadványsorozat legújabb füzetei széles körben elérjék a fogyasztókat, a MEKH idén is országos sajtókampányt szervez a megyei kormányhivatalok közreműködésével. A kiadványt ide kattintva tudja letölteni.
Forrás: mekh.hu, fotó: MTI/Vajda Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS