A cigányság integrációja kiemelt téma a Jobbik programjában – erről beszélt az a Sneider Tamás Jobbik-elnök az ATV-n, akit a kilencvenes években még csak Roy néven, az egri szkinhedek vezetőjeként ismert mindenki. Roy, azaz Sneider pártelnök úr azt is mondta, hogy az, hogy egy etnikai szempontból magyar vagy cigány ember követ el bűncselekményt, teljesen mindegy. Sneider Roy annak idején is minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett “integrálni” a romákat… Barátaival például egy alkalommal botokkal összevertek egy cigány férfit. Sneidert ezért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Na de vissza a jelenbe… Mivel ma már a Jobbik egy konszolidált, európai, liberálisokkal, szocialistákkal is összefogni képes, még csak véletlenül sem szélsőséges párt, nézzük, mit mondott a pártelnök a roma integrációról az ATV Start című műsorában.
Sneider szerint a kormánynak és a balliberális ellenzéknek sincs programja. Bezzeg a Jobbiknak friss és ropogós. Most éppen a “szolidáris nemzeti jövőkép” van náluk a fókuszban. Azt mondta: már a megválasztása kezdetén elhatározta, hogy egy szociális néppártot szeretne továbbvinni. Bár azt is hozzátette, hogy szerinte eddig is szolidárisak voltak; ezt bizonyítja, hogy az alsó-középosztályból származik a tagságuk jelentős része.
Sneider azt is kihangsúlyozta: igaz, hogy fiatalon, fiatal pártként még radikálisan fogalmaztak, de ma már szeretnék elkerülni azt, hogy társadalmi csoportokat sértsenek. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy a világ és nyilván a cigányság is változott. A pártelnök szerint ma már kisebb arányban vannak a cigányok a bűnözők között; ahogy fogalmazott:
nem olyan mértékben etnicizált a bűnözés, mint 10-15 évvel ezelőtt.
De azért hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ne lenne magasabb a bűnözés aránya a cigányság körében. És azt is megértük, hogy annak a pártnak, amelyik szinte kitalálta a “cigánybűnözés” kifejezést, a vezetője egy tévéinterjúban azt mondja:
Ma már az, hogy etnikai szempontból egy magyar vagy cigány ember követ el bűncselekményt, az teljesen mindegy.
Ők is segíteni szeretnék új politikájukban a cigányságot, ezért kapott kiemelt hangsúlyt programjukban az integrációjuk.
Sneider Tamás egri múltjáról a magyar szkinhedek történetét bemutató könyv alapján ITT írtunk összefoglaló riportot.
Vezető kép: MTI; Videó: ATV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS