Amazónia védelmére kötött megállapodást pénteken a térség hét országa. Eszerint – megelőzendő az idei nyáron történt hatalmas erdőtüzeknek, több ezer négyzetkilométernyi trópusi erdő megsemmisülésének újabb előfordulását – összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és a műholdas megfigyelést.
Kolumbia, Bolívia, Ecuador, Peru elnöke, Suriname alelnöke, Brazília külügyminisztere és Guyana természeti erőforrásokért felelős minisztere a kolumbiai dzsungelben lévő Leticiában vett részt az egynapos csúcstalálkozón. Jair Bolsonaro brazil elnök videokapcsolaton keresztül szólalt meg az eseményen. A résztvevők megállapodtak abban, hogy az ENSZ decemberi klímaváltozási csúcstalálkozóján ismét folytatnak megbeszéléseket ebben a körben.
Önmagában a jó szándék már nem elég
– jelentette ki Martin Vizcarra perui elnök. Amellett, hogy összehangolják a védelmet, a részt vevő országok újraerdősítési és oktatási programokat indítanak, jobban bevonják a fenntartható fejlődés kialakításába az őshonos közösségeket. Igyekeznek összehangoltan fellépni az illegális bányászat ellen is. Bolsonaro azt hangsúlyozta: a megállapodás annak megerősítése, hogy mindegyik részes ország szuverén. Azzal vádolta meg a gazdag országokat, hogy el akarják venni ezt a szuverenitást tőlük. Az AP hírügynökség értékelése szerint a találkozón kevés konkrét akcióban állapodtak meg, és felszínre kerültek az országok közötti mély ideológiai és politikai szakadékok a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban.
Amazónia brazíliai részén – az őserdő 60 százaléka esik a területére – az idén 83 százalékkal nőtt a tüzek száma a hivatalos brazil adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest. Az utóbbi hetekben Bolíviában is sok tűz pusztított. A brazil kormány előzetes adatai szerint az erdőirtás mértéke is jelentősen nőtt tavalyhoz képest, immár a negyedik egymást követő hónapban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS