A nemzetépítésre, az európai erőviszonyokra és a családpolitikára helyezte a hangsúlyt kötcsei beszédében Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint. Az ellenzéki pártok szerint érdemi kérdések nem kerültek szóba a kötcsei pikniken – írja az atv.hu.
Az atv.hu információi szerint Orbán Viktor az európai erőviszonyokról azt mondta, hogy Macron és a V4-ek együttműködése „kétszer is elütötte a németeket”. Emellett pozitív nacionalizmust hirdetett és gyermekvédelmi akciótervet ígért: kilátásba helyezte, hogy változás várható az azonos nemű párok örökbefogadását és a drogfogyasztást illetően. Dicsérte Tarlós István munkáját, az ellenzékről pedig – Dobrev Klárára utalva – azt mondta: az EP-választások óta annyi változott, hogy egy Gyurcsányból két Gyurcsány lett.
A Demokratikus Koalíció értelmezésében ez azt jelentette, hogy Orbán Viktor tart Gyurcsány Ferenctől.
Most, ha már két Gyurcsánytól tart, az nekünk csak jó jel
– mondta a párt szóvivője, aki szerint a legfontosabb, magyarokat érintő kérdésekre most sem tért ki Orbán Viktor. Barkóczi Balázs szerint
sikerült semmitmondania, miközben az oktatás romokban, az egészségügy romokban, emberek ezrei, tízezrei mentek ki külföldre.
Karácsony Gergelyt nem lepték meg a Kötcsén elhangzottak, annak ellenére sem, hogy őt Kósa Lajos többször is alkalmatlannak nevezte. A Fidesz kampányfőnöke ugyanis kijelentette: „Karácsony az kifejezetten ciki, mert annyira alkalmatlan, hogy még a baloldali szavazók is inkább alkalmatlannak látják, mint nem”.
Ezzel kapcsolatban az ellenzék főpolgármester-jelöltje a következőket mondta:
Nagyon meglepődnék, hogy ha Kósa Lajos megdicsérne, úgyhogy én büszke vagyok arra, hogy neki nagyon rossz véleménye van rólam, hiszen a politikám pont arról szól, hogy a Kósa Lajoshoz hasonló politikával szakítsunk Budapesten.
Az LMP-s Ungár Péter akusztikus hallucinációnak nevezte Kósa Lajos szavait. Szerinte a kormánypártok rosszul mérik fel az erőviszonyokat:
Szombathelyen például láttuk, hogy a Fidesznek a vezetése az elmúlt évben káoszt káoszra és arra még egy kicsi káoszt tudott rárakni, tehát nem igaz, hogy a Fidesznek tapasztalt vezetői vannak.
A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint az, hogy Orbán Viktor nem értékelte részletesebben az önkormányzati kampányt, arra utalhat, hogy – legalábbis egyes településeken – nem biztos a kormánypártok sikerében. Pulai András úgy látja:
akkor, amikor politikai siker volt várható, akkor Orbán Viktor mindig beszélt azokról a témákról, legyen az az EP-választás fél évvel ezelőtt, vagy a korábbi országgyűlési választásokra felkészülő beszédek, mindig hangsúlyos elem volt. Viszont itt és Tusnádfürdőn is az önkormányzati választások témáját a miniszterelnök – ha úgy tetszik – hangosan kerüli.
A 2022-es választásokkal kapcsolatban az Index szerint annyit mondott Orbán Viktor, hogy nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van benne.
Forrás: atv.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS