Nagy méretű rakéta-sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea – jelentette szerdán az ország állami hírügynöksége (KCNA), a kísérlet eredményességére azonban nem tért ki.
A híradás szerint a műveletet személyesen felügyelte a kelet-ázsiai állam vezetője, Kim Dzsong Un, aki elmondta, hogy a kísérlet végre igazolta a fegyver harckészültségét, röppályának jellemzőit, találati és önvezérlési pontosságát. Hozzátette ugyanakkor, hogy az eszközzel további kísérleteket kell még végrehajtani. A dél-koreai egyesített vezérkar tájékoztatása szerint a fegyverből két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki. A lövedékeket a Dél-Phjongan tartományból indították, 330 kilométert tettek meg, 50-60 kilométeres magasságot értek el és végül a Japán-tengerbe csapódtak.
A keddi volt a nyolcadik rakétateszt azóta, hogy Kim Dzsong Un észak-korai diktátor és Donald Trump amerikai elnök júniusban a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben találkozott egymással. Akkor abban állapodtak meg, hogy folytatódnak a tárgyalások, miután a két vezető februári, hanoi csúcstalálkozója megállapodás nélkül szakadt félbe.
Órákkal a keddi fegyverkísérletet követően Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter bejelentette, hogy országa kész a további tárgyalásokra az Egyesült Államokkal.
Készek vagyunk leülni az Egyesült Államok képviselőivel, hogy átfogó tárgyalást folytassunk a korábban már megvitatott kérdésekről, egy olyan időpontban és egy olyan helyszínen, amelyről a felek szeptember végén állapodnának meg
– közölte. A bejelentésről Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy az érdekes és “meglátjuk, hogy mi fog történni”. Trump eddig háromszor tárgyalt Kim Dzsung Unnal Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS