Jó hírnek nevezte Ana Brnabić szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert – Brnabić szerint – olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.
Ana Brnabić a belgrádi Prva Televíziónak azt mondta: Magyarország az unió bővítése mellett kardoskodik, különös tekintettel Szerbia felvételére. Reményének adott hangot, hogy az Európai Parlament is megerősíti Trócsányi László jelölését, és a biztos megkezdheti a munkáját.
Amennyiben ez megtörténik, mindannyian láthatjuk majd, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök barátsága, illetve mindaz, amit Vučić elnök úr a múltban a jó kapcsolatokért tett, kiváló eredményekhez vezetnek
– mondta. Hozzátette, hogy Magyarország és Szerbia baráti országoknak számítanak, és noha az EU-biztosok nem annak az országnak az érdekeit képviselik, ahonnan származnak, a jó kapcsolatoknak biztosan lesznek kézzel fogható eredményei is.
Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszter is üdvözölte Trócsányi László jelölését. Kiemelte: Magyarország már hosszú ideje hangosan és egyértelműen támogatja az uniós bővítést, és a leghatározottabban támogatja Szerbiát az európai integrációs úton. Mint mondta: hosszabb ideje szkeptikus kommentárokat lehet hallani az Európai Unió bővítéséről, a magyar jelölt viszont most pozitívabb hangot vihet ebbe a kommunikációba. Véleménye szerint az Európai Bizottság a javasolt összetételében új lendületet adhat a bővítésnek.
Az új EU-biztosok meghallgatásai szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban, s ezen fázisban nem számít szokatlannak egyes jelöltek vagy tárcák elutasítása, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület. Végül pedig az EU-országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS