Vasárnap öccse, Lőrincz Viktor jutott be a kvalifikációs birkózó-világbajnokság döntőjébe; hétfőn Lőrincz Tamás is megcselekedte ugyanezt! Lőrincz Tamás egész nap parádésan birkózott, az elődöntőben a hazaiak kedvencét, a két világklasszist is kiejtő kazah versenyzőt győzte le. Testvére, Viktor sajnos elveszítette a hétfői finálét, de a vb-ezüst is pályafutása legjobb világbajnoki eredménye.
A negyeddöntő megnyerésével már olimpiai kvótás Lőrincz Tamás negyedik hétfői mérkőzését is megnyerte, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos keddi fináléjába a nurszultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és kétszeres vb-ezüstérmes magyar üzbég, ukrán és litván rivális legyőzésével menetelt a négy közé, ahol már annak tudatában léphetett szőnyegre, hogy a tokiói játékokra biztosította a magyarok helyét a kategóriában.
Az elődöntőben így már „csak” a finálé volt a tét, amiért ugyanakkor nem az előzetesen várt, kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszovot, vagy esetleg a 2017-es világbajnok Nemes Viktort kellett legyőznie, hanem az őket kiejtő kazah Askat Dilmuhamedovot. A hazai kedvenc nagyszerűen birkózva „takarította el az útból” a kategória klasszisait, ám ezért alaposan meg kellett küzdenie, így abban lehetett bízni, hogy az ereje fogytán van, de abban ennél is jobban, hogy Lőrincz klasszisa érvényesül majd a meccsen.
Az elődöntő fülsüketítő hangzavarban kezdődött, a több ezres hazai publikum óriási üdvrivalgással fogadta a délelőtti programban bravúrt bravúrra halmozó kedvencét, aki erőteljesen kezdett, de Lőrincz is keményen beleállt a csatába, így hatalmas küzdelem vette kezdetét. A harc elsősorban a szőnyeg közepén folyt, mindkét sportoló zártan birkózott, levédték a másikat, akcióra ezért nem volt esély. A bírók először Lőrinczet küldték le (0–1), aki a parterhelyzetet szépen kivédekezte, nem engedte, hogy eldobják, lefordult ellenfele kísérletéről, így hátránya minimális maradt a folytatásra.
A harc folytatódott tovább, melyet csak a szünet tört meg, majd azt követően 40 másodperccel a bíró, jelezve, hogy Dilmuhamedov passzivitása miatt a magyar kap egy pontot (1–1). A ceglédi születésű kötöttfogású „természetesen” leküldette ellenfelét, s fordított emeléssel próbálkozott, a kazah viszont igyekezett felállni, s ugyan Lőrincz elindította a dobást, Dilmuhamedov – ha csak centikkel is, de – elkerülte a billenést.
Az utolsó két percben látványosnak nem nevezhető harc folyt a szőnyegen, s ugyan a kazah próbálkozott, de nem volt benne már átütő erő, így az eredmény nem változott, Lőrincz Tamás nyert utolsó ponttal, s a tavalyi – budapesti – vb után újra döntőbe jutott, ahol a svéd Alex Michel Bjurberg Kessidisszel csap majd össze kedden este.
„Nagyon boldog vagyok, szinte hihetetlen, hogy itt, így győzni tudtam egy kazah ellen” – mondta a meccs után a 32 éves Lőrincz, akinek ez lesz a 13. érme világversenyről, amivel tovább javította magyar rekordját. – „Kemény volt a nap, főleg az első meccs az üzbég ellen. Ott legalább kétszer törtem meg, úgy éreztem, nem bírom, de azért mindig bennem volt, hogy ő jobban meg van törve. Most az elődöntőben nem ez volt a terv, én akartam először leküldetni, de most azt mondom, szerencse, hogy így alakult. Nagyon jól ment a védekezés, éreztem, hogy nem tud velem mit kezdeni.”
Lőrincz hozzátette, hogy nagyon nehéz éven van túl, rengeteg sérülés, probléma hátráltatta, ráadásul már nem könnyű számára kislányát és ismét várandós feleségét otthonhagynia. Miattuk is nagyon akarta a kvótát és az érmet, mert – mint fogalmazott – ennyi jár nekik.
„Külön öröm, hogy végre az öcskössel együtt döntőzünk, s nagyon remélem, hogy mindkettőnknek meglesz az arany” – utalt Lőrincz Tamás testvérére, Viktorra, aki hétfő este a 87 kilogrammban vív finálét. Sajnos Viktornak nem lett meg. Klasszisunk a 2015-ben vb-győztes, idén Eb-aranyérmes ukrán Zsan Belenyukkal csatázott és végül 2-1-re kikapott. A mérkőzés elképesztően szoros volt, az ukrán szerzett vezetést, amit Lőrincz Viktor kiegyenlített, de a végén a bírák az ukránt látták aktívabbnak, így megintették. Ellenfele így nagyon szűken győzött. Ez már a második érme a magyar csapatnak; vasárnap Korpási Bálint bronzérmet nyert az olimpiai műsorán nem szereplő 72 kilogrammos súlycsoportban.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS