Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság. A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – “meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében” – áll a hivatal közleményében.
Szeneczey Balázs azt írta: a patkánymentesítés fenntartásának közbeszerzési eljárása kapcsán indult közigazgatási perben a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatának bírósági felülvizsgálata történt meg, amelyben a testület megfelelőnek ítélte a fővárosi önkormányzat eljárást lezáró döntését a Bábolna Bio Kft., mint ajánlattevő jogorvoslati kérelmével szemben.
A felperes Bábolna Bio Kft. nem a fővárosi önkormányzatot, vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárást lezáró döntését
– mutatott rá a főpolgármester-helyettes. Mint írta, a Fővárosi Törvényszék a döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezte arra való hivatkozással, hogy a tényállás további felderítése szükséges, amely meghaladja a közigazgatási peres eljárás kereteit. Így a bíróság a testületet a jogorvoslati eljárás újbóli lefolytatására utasította hat kérelmi elemből négy esetében.
A döntés gyakorlatilag a döntőbizottság jogorvoslati eljárását hosszabbítja meg, illetve éleszti fel. A bíróság nem foglalt állást a referenciák megfelelősége, az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség tekintetében, az kizárólag eljárásjogi hiányosságokat állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről
– olvasható a közleményben. Szeneczey Balázs kiemelte: az ítélet a Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozóan tartalmaz kötelezést; a fővárosi önkormányzatnak, mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A döntés a megkötött szerződés hatályát nem érinti, a megkezdett célzott intenzív irtás folytatható.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS