Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július 25-i telefonbeszélgetésének szerdán közzétett leirata igazolja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálat megindítását az amerikai elnök ellen – közölte Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke.
A telefonbeszélgetésről készült, a Fehér Ház által közzétett emlékeztető megerősíti, hogy az elnök olyan magatartást tanúsított, amely aláássa választásaink integritását, az elnök által viselt hivatal méltóságát és nemzetbiztonságunkat is
– áll Pelosi közleményében.
Adam Schiff demokrata párti politikus, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője pedig úgy fogalmazott, hogy a vártnál is terhelőbb Trumpra nézve a telefonbeszélgetés közzétett leirata. Mint mondta, a dokumentumban olvasható kijelentések a maffia fenyegetéseire emlékeztetik. Eközben a felelősségrevonási eljárásban közreműködő négy képviselőházi bizottság elnöke úgy foglalt állást, hogy a Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetés leirata “egyértelmű, terhelő jellegű, és megdöbbentő esete a hivatali visszaélésnek”. Kerri Kupec, az igazságügyi minisztérium szóvivője pedig írásbeli állásfoglalásban közölte, hogy a tárca nem talált semmi törvényszegést a júliusi telefonbeszélgetés során elhangzottakban és nincs szükség további vizsgálatra, így az ügyet lezárták. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője viszont a szenátus hírszerzési bizottságának vizsgálatát követelte. Újságíróknak nyilatkozva Schumer azt mondta, hogy a leirat egy sor olyan kérdést vet fel, amelyre a republikánus párti képviselők is válaszokat szeretnének kapni.
Donald Trump többször is arra biztatta Volodimir Zelenszkijt július 25-i telefonbeszélgetésük során, hogy Ukrajnában indítsanak vizsgálatot az amerikai elnök demokrata párti riválisa, Joe Biden terhére az egykori alelnök fiának ukrajnai ügyletei miatt – derült ki a két elnök közötti júliusi telefonbeszélgetésről szerdán, a Fehér Ház által nyilvánosságra hozott emlékeztetőből. Trump előző nap jelentette be, hogy engedélyt adott az ukrán államfővel folytatott – belpolitikai vihart kavaró – telefonbeszélgetés leiratának közzétételére. A beszélgetés elmúlt napokban kiszivárgott részletei nyomán Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden este bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz szükséges vizsgálatot Trump ellen. A képviselőházi vizsgálat célja, hogy kiderítsék: valóban nyomást gyakorolt-e Trump az ukrán államfőre Joe Biden és fia, Hunter jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Az amerikai elnök 400 millió dollár (körülbelül 122 milliárd forint) ukrajnai segély befagyasztását rendelte el néhány nappal az ominózus telefonhívás előtt.
Sok mindent beszélnek Biden fiáról, arról, hogy Biden leállíttatta a vizsgálatot, és sok ember szeretne tudomást szerezni erről, szóval ha az igazságügyi miniszterrel tudna valamit tenni az ügyben, az nagyszerű lenne (…), Biden azzal dicsekedett, hogy leállíttatta a vizsgálatot, szóval ha ennek utána tudna nézni (…), ez valami szörnyűnek hangzik nekem
– mondta az amerikai elnök az emlékeztető szerint Zelenszkijnek. Az amerikai elnök Hunter Bidenre utalt, aki a Burisma Holdings nevű gázipari cég igazgatótanácsában foglalt helyet, miközben apja a Barack Obama előző amerikai elnök kormányzatának diplomáciai ügyeit intézte Kijevvel. Az AP amerikai hírügynökség szerint bár az időzítés aggályokat vetett fel korrupcióellenes aktivisták között, nincs bizonyíték arról, hogy a korábbi alelnök vagy fia jogsértést követett el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik
Facebook
Twitter
YouTube
RSS