Amerikai republikánus politikusok tudni akarják a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetését kiszivárogtató nevét; csütörtöki nyilatkozataik szerint ellentmondások vannak a nyilvánosságra került információkban.
Vezető republikánus politikusok megkérdőjelezték, hogy vajon a kiszivárogtató forrásai a Fehér Házban miért nem jelentették, ha feltételezett törvénytelenséget tapasztaltak az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetésében. A The New York Times című napilap információi szerint a kiszivárogtató a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik munkatársa, ám ügyvédje elzárkózott attól, hogy megnevezze őt. Andy Biggs, arizonai republikánus politikus, a képviselőház igazságügyi bizottságának tagja a Fox televízióban csütörtökön este kifejtette: a kormányzatnak láthatóan “kiszivárogtatási gondjai vannak”, és hozzáfűzte, hogy aki titkosított információkat szivárogtatott ki, az “valószínűleg bűncselekményt követett el”. A Fox kommentátora azt hangsúlyozta: a kiszivárogtató bejelentése, amelyet nyilvánosságra is hoztak, nem tartalmazott első kézből származó, törvénysértésre utaló információkat, hanem csak idézett fehér házi tisztségviselőket, akik szerint Trump elnök feltételezhetően erőfeszítéseket tett a Zelenszkijjel júliusban folytatott telefonbeszélgetése eltitkolására. Bejelentésében a kiszivárogtató azt állította: Trump azzal a különleges kéréssel fordult az ukrán elnökhöz, hogy kutassa fel és adja át a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) által használt és az amerikai CrowdStrike kiberbiztonsági cég által megvizsgált szervereket. Ez a kérés azonban nem szerepel a telefonbeszélgetés csütörtökön, a kormányzat által nyilvánosságra hozott leiratában. A kiszivárogtató bejelentése említést tett arról is, hogy május közepén Kurt Volker, az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja fontolgatta a “kármentést”, miután Rudolph Giuliani, aki jelenleg Trump ügyvédje, felvette a kapcsolatot Ukrajnával.
A Fox televízió csütörtök este bemutatta annak az üzenetváltásnak a szövegeit, amelyek az idén júliusban születtek. Ezekből kiderült, hogy Volker valójában bátorította Giulianit arra, hogy vegye fel a kapcsolatot Ukrajnával. Ehhez segítséget is ígért neki: “összehozlak Andrej Jermakkal, aki Zelenszkij elnök bizalmasa” – olvasható Volker üzenetében. A CBS televízió híradója csütörtök este szintén a kiszivárogtató pontatlanságáról közölt riportot. Az illető bejelentése ugyanis azt is megemlítette, hogy az amerikai külügyminisztérium egyik tisztségviselője szintén jelen volt a Trump-Zelenszkij beszélgetésnél. A CBS szerint ez az állítás megalapozatlan volt. Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor a Twitteren követelte, hogy állapítsák meg, ki volt a kiszivárogtatót informáló munkatárs a Fehér Házban. Hasonlóképpen fogalmazott Donald Trump is.
Tudni akarom, ki ez az ember! Ki ez az ember, aki információval látta el a kiszivárogtatót! Mert ez már közel áll a kémkedéshez! Tudjátok, mit szoktunk csinálni a régi jó időkben, amikor még okosak voltunk? A kémeket és az árulókat kicsit másként kezeltük, mint manapság
– fogalmazott az amerikai elnök egy magánrendezvényen egy New York-i hotelban a The Los Angeles Times című laphoz csütörtökön eljutott hangfelvétel tanúsága szerint.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS