Az Európai Bizottság levelet vár az Európai Parlamenttől (EP) a biztosjelöltek meghallgatásának részleteiről – közölte Mina Andreeva, a bizottság szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján, pénteken. A szóvivő szerint az Európai Bizottság az EP jogi bizottsága csütörtöki ülésén született döntésének magyarázatát és az azzal összefüggő javaslatait tartalmazó levelet vár az Európai Parlamenttől a meghallgatások menetrendje szerinti következő lépések megtétele előtt.
Az Európai Parlament jogi bizottsága csütörtökön hallgatta meg Trócsányi László magyar és Rovana Plumb román biztosjelöltet. A szakbizottság mindkét jelölt esetében összeférhetetlenséget állapított meg. A szóvivő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: David Sassoli, az Európai Parlament elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke az EP-szakbizottsági ülést követően megbeszélést folytattak. Von der Leyen mind a magyar, mind a román biztosjelölt esetében az EP jogi bizottsága által megfogalmazott érveket részletező hivatalos levelet vár az EP elnökétől. A biztosjelöltek meghallgatása az EP házszabálya szerint zajlik; addig a jelöltek uniós parlamenti meghallgatásának folyamata szünetel.
Információk szerint az Európai Parlament jogi bizottsága hétfőn délelőtt ismételten összeül, hogy megbeszélést folytasson a két biztosjelölttel kapcsolatos álláspontjáról; az eseményen a jelöltek nem lesznek jelen. Az EP jogi bizottsága csütörtökön összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. A szintén leszavazott román biztosjelöltet, Rovana Plumbot Ursula von der Leyen a közlekedési portfólióra javasolta. A megfogalmazott indokok szerint a román jelölt azért nem kapta meg az EP-s szakbizottság támogatását, mert nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt, illetve saját pártját támogatta.
A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda a fentiekre reagálva közleményt adott ki pénteken, amelynek szövege alább változtatás nélkül olvasható.
A Miniszterelnökség még 2013-ban bízta meg a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát, hogy a Paks II-ügyben folyamatosan képviselje, Trócsányi László pedig 2014 júniusától töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot. A Paks II ügy egyes szakaszaiban a képviseletet a Nagy és Trócsányi más-és-más ügyvédi irodákkal együtt látta el. Az ehhez kapcsolódó megbízási szerződéseket a szerződő felek az ügy egyes szakaszaihoz igazították, illetve újrakötötték. Miután Ausztria 2018-ban pert indított a Paks II-engedélyeit kiadó Európai Bizottság ellen, szükséges volt, hogy az iroda almegbízottként egy ilyen ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező londoni ügyvédi irodát is igénybe vegyen. 2018-ban emiatt kellett újrakötni a Miniszterelnökséggel a szerződést. 2014-től a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda sem a kormánytól, sem egyes minisztériumoktól munkadíjjal járó újabb megbízást nem vállalt. Trócsányi László 2007-től folyamatosan szünetelteti az ügyvédi tevékenységét, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodától semmilyen jövedelmet nem vett föl és 2018-ban a vagyonrészét névértéken kivonta. A Nagy és Trócsányi – márkanevet maga az iroda védjegyeztette még 1993-ban a név tulajdonosaként. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda munkatársai, csakúgy, mint más neves szaktekintélyek nyújtottak tanácsadást többek között az Igazságügyi Minisztériumnak és Trócsányi Lászlónak is, de ezért az iroda munkatársai soha, semmilyen ellenszolgáltatásban nem részesültek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS