Beterjesztette a román ellenzék a Dancila-kormány leváltására irányuló bizalmatlansági indítványt kedden, a bukaresti parlamentben. Romániában azt követően alakult ki politikai válság, hogy a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) augusztus végén kilépett a kormányból. A parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkező PSD kisebbségi kormányzásra készült, és az ALDE pártütőivel próbálta feltölteni a kormányt, politikai ellenfelük, a jobboldali Klaus Iohannis államfő azonban Dancila valamennyi miniszterjelöltjének kinevezését megtagadta.
A „Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dancila-kormányt” című dokumentumot 237 törvényhozó látta el kézjegyével a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP), a Pro Romania párt, a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről, de – az Agerpres hírügynökség szerint – a nemzeti kisebbségek, a függetlenek, sőt, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) soraiból is vannak, akik aláírták az indítványt. A bizalmatlansági indítványt az iktatásától számított öt napon belül fel kell olvasni a kétkamarás román parlament együttes ülésén, majd három nappal később szintén az együttes ülésen rendeznek vitát és szavazást a kormány sorsáról. A kormány leváltásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra van szükség.
Romániában a mindenkori ellenzék már csak a médiaérdeklődés miatt is minden parlamenti ülésszakban kísérletet tesz a kormánybuktatásra, de most először fordult elő, hogy egy ilyen kezdeményezést több törvényhozó támogatott kézjegyével, mint amennyi a kormány megbuktatásához szükséges. Ennek ellenére nem vehető biztosra a Dancila-kormány bukása, hiszen ez azon múlik, hogy annak megvitatásakor jelen lesz-e, illetve megszavazza-e az indítványt a törvényhozók több, mint 50 százaléka.
A bizalmatlansági indítvány beterjesztését követő sajtónyilatkozatában Raluca Turcan, a PNL első alelnöke és képviselőházi frakcióvezetője azt kérte a kormányon lévő Szociáldemokrata Párttól (PSD), hogy ne próbálja hétvégére időzíteni a voksolást, abban a reményben, hogy a „lehetetlen” időpontban nehezebb lesz elegendő törvényhozót mozgósítani a szavazáshoz. A bizalmatlansági indítvány felolvasásának, megvitatásának és megszavazásának menetrendjéről az egyesített házbizottság hivatott dönteni, amely azonban kedden – az ellenzék távolléte közepette – döntésképtelennek bizonyult. Viorica Dancila kormányfő kedden ismételten kifejezte meggyőződését, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványa most sem több komolytalan színjátéknál, nem nyújt valós alternatívát, és a kormánybuktatás nem fog sikerülni.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS