A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett. A kisvállalati adó (kiva) mértékének, valamint a szálláshely áfájának csökkentése 2020. január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein. Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó szabályok is jövőre alkalmazhatóak azzal, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kivezetésében érintett vállalkozókat az áttérésben már szeptember végétől segíti a Pénzügyminisztérium – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-nek.
A magyar gazdaság az utóbbi időszakban jól teljesített: az uniós átlag többszöröse volt a GDP emelkedése, tavaly és idén az első két negyedévben is öt százalék fölötti volt a növekedés aránya. A kormány célja az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is legalább két százalékponttal meghaladja az uniós átlagot, ezért dolgozta ki a Gazdaságvédelmi Akciótervet
– hangsúlyozta az államtitkár. Emlékeztetett arra: június 24-én léptek hatályba a fejlesztési adókedvezmény kibővítésére és az adófeltöltés eltörlésére vonatkozó szabályok. Az adófeltöltés eltörléséről szólva kiemelte: a változás mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget, hiszen a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis ezentúl nem december 20-án, hanem öt hónappal később, májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egyidőben fizethetik meg teljes adójukat. A fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon, miután június 24-től 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300 millió, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökkent a beruházási értékhatár. Izer Norbert kitért a Gazdaságvédelmi Akcióterv két másik, július 1-én hatályba lépő pontjára. A reklámadó felfüggesztése 2023. január 1-ig biztosítja, hogy egyetlen vállalkozásnak sem kell reklámadót fizetnie. A 2018-as bevallási adatok alapján mintegy félezer cég mentesül a reklámadó-fizetési és adminisztrációs kötelezettség alól.
A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése pedig másfél év alatt 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál
– jegyezte meg az államtitkár. A Gazdaságvédelmi Akcióterv jövőre hatályba lépő három pontja közül elsőként a kiva csökkentést emelte ki Izer Norbert. Az, hogy 13 százalékról 12 százalékra csökken a kiva mértéke, jelenleg több, mint 41 ezer magyar vállalkozást érint.
A cégek 5 milliárd forintot spórolnak az adócsökkentéssel, ám a tárca előzetes becslései szerint ez az összeg jelentősen nőhet, hiszen a kedvezőbb adómérték és a minisztérium késő ősszel induló tájékoztatásának hatására több ezer céggel bővülhet jövőre a kivások tábora
– jegyezte meg az államtitkár. A szálláshely általános forgalmi adójának (áfa) a csökkentése biztosítja, hogy a legalacsonyabb (5 százalékos) mértékű áfát számíthatnak fel a turizmusban 2020. január 1-től.
Jövőre a 4 százalékos mértékű turizmusfejlesztési hozzájárulással együtt is épp feleannyi közterhet kell fizetniük az érintetteknek, mint a jelenlegi 18 százalékos áfa mellett
– jegyezte meg Izer Norbert, hozzátéve, hogy az intézkedés 20-24 milliárd forintot hagy 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv adórendszert egyszerűsítő pontjának jelentőségét nemcsak az a kormányzati cél adja, hogy az adófajták számát harmadával csökkentsük a ciklus végéig, hanem sokkal inkább az, hogy a bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt is takaríthatnak meg
– húzta alá Izer Norbert.
Jövőre ezért további négy adónem szűnik meg. Egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék, a negyedik megszűnő tehertípus pedig az eva lesz
– részletezte. Az evásokat a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is segíti az átállásban. Felidézte, hogy a tárca már szeptember 25-én közzétett egy részletes tájékoztatót, valamint az eva-kalkulátort. Ez utóbbit péntek reggelig már több, mint ötezren töltöttek le.
Az adóhivatal pedig szeptember 27-én minden evásnak elküldte elektronikus azt a mindössze fél oldalas figyelemfelhívó levelet, amely az eva-kalkulátor linkjét is tartalmazta
– mondta Izer Norbert.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS