Borkai Zsolt egy, a direkt a polgármester lejáratására létrehozott blogban a napokban róla megjelent kompromittáló felvételeket több évvel ezelőttinek, részben manipuláltnak és – ahogy fogalmazott videoüzenetében – „részben, igen, valódiaknak” nevezte. Nem büszke rá, de – kijelentette – nem lép vissza a polgármesteri székért folytatott küzdelemtől, és mivel – állítása szerint – az utazását nem közpénzből finanszírozta, az ott történtek kapcsán elsősorban a családjától kér bocsánatot.
Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam és soha nem éltem illegális szerekkel
– hangsúlyozta ki Borkai Zsolt, cáfolva azokat a pletykákat, hogy a nőtársaságon kívül mást is fogyasztott a jachton. Az Ördög ügyvédje blog, amely nyilvánosságra hozta a polgármesterről készített intim felvételeket, azt állította, hogy kokain és közpénz is szerepet játszott a buliban, de erről – ezidáig – semmilyen bizonyítékot nem mutatott. Borkai megszólalása azt sejteti, hogy nem is fog, a történet eme szeglete megmarad a házmesterpletykák és a sugalmazások világában.
Bármilyen ezzel kapcsolatos hír csupáncsak manipuláció; törvénysértést nem követtem el
– húzta alá Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere. Borkai arról is beszél a videóban, hogy a politikai ellenfelei több éven keresztül megfigyelték és adatokat gyűjtöttek róla, hogy megszerezhessék Győrben a hatalmat; emiatt büntetőeljárást kezdeményez. Kitér arra is: botlását nem lehet párhuzamba állítani városvezetői teljesítményével, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Borkai szerint politikai ellenfeleinek az a célja, hogy a nyomás hatására visszalépjen a polgármesteri székért folytatott versenytől.
Nem lépek vissza!
– üzente, hozzátéve, hogy a győriek kezébe helyezi a sorsát, akik majd vasárnap eldöntik, szeretnék-e, ha folytatná a 13 éve elkezdett munkáját.
***
Az ügy háttere, ha lefejtjük a nyomásgyakorlást és a blog sugalmazásait, nem lehet más, mint a kölcsönös lejáratás, a kampányhajrákra jellemző adok-kapok. Wittinghoff Tamás hasonlóan ízléstelen házipornójára „méltó válasz” a Borkairól készített felvételek kiteregetése, de amíg kábítószerfogyasztás és/vagy a közpénz nem kerül képbe, addig portálunk nem kíván a közleményeknél részletesebben foglalkozni a témával. A PestiSrácok.hu ugyan az Interneten érhető el, de sem pletykalap, sem pornóoldal nem vagyunk. A két ügyben még van egy közös szál, miszerint Wittinghoff is elismerte, hogy ő szerepel a videón és bocsánatot kért.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS