Hódmezővásárhely megválasztott polgármestere szerint ellenfele zsarolással, ijesztgetéssel próbálta rávenni az embereket a városban, hogy menjenek el szavazni az önkormányzati választáson. Tíz fideszes kerületi képviselő helyett most 9-1 arányban ellenzéki képviselők vannak Hódmezővásárhelyen – erről beszélt Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hódmezővásárhely megválasztott polgármestere hozzátette: eddig is meghallgatták, és ezután is meg fogják hallgatni a fideszes képviselő véleményét.
Hódmezővásárhelyen a vasárnapi önkormányzati választások rekordere, az esti részvételi adatok szerint a választók 64,60 százaléka, azaz több, mint huszonháromezren mentek el voksolni a városban – idézte fel a történteket az atv.hu. A csatorna Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter azt állította: Orbán Viktor, Lázár János, mindenki telefonált. Lázár János élőhangos hívással hívta nem is csak a fideszeseket, és a telefonhívásban is azt mondta: nagyon nagy baj van, ezért kell minden fideszesnek elmenni. A polgármester beszámolója szerint ők is izgultak, de úgy gondolták: a nagy részvétel nekik jó.
Az ellenfél sokszoros büdzséből mozgósított. Zsarolással, ijesztgetéssel dolgozókat fenyegettek meg, hogy nem lesz munkájuk, ha nem a Fidesz nyer
– jelentette ki Márki-Zay. A polgármesteri hivatalban már felszámolták a korrupciót – folytatta Márki-Zay –, de a cégeknél még nem; ezt most meg fogják tudni tenni a közgyűlés támogatásával. Sok megtakarítási lehetőség, életminőség-javító tevékenység és a tömegközlekedés terén is változások várnak a városra. A tömegközlekedésben például egy városkártyát vezetnek be, amivel ingyen utazhatnak a helyiek. Márki-Zay Péter szerint az ellenzék választási sikere lehet a NER végének kezdete.
Fantasztikus győzelem, nemcsak a nagyvárosokban
– összegezte a vasárnapi eredményeket. A polgármester hozzátette: a leghatározottabban kell fellépni azok ellen, akik elárulták az ellenzéki együttműködést.
Egy szégyenfalra ki kell tenni, a gyerekeik is szégyelljék azt, hogy Magyarország történetének legkorruptabb rendszerét tartják hatalmon azzal, hogy megosztják az ellenzéket
– fogalmazott. Szerinte 2022-ben meg kell állapodni mind a százhat egyéni választókerületben egyetlen jelöltben, és minden támogatást meg kell adni a jelöltnek.
Forrás, fotó: atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS