Visken és Kárpátalján a magyarok őrzik a hagyománynak, hűségnek és istenfélelemnek a lángját, amely az egész nemzet megmaradásának a záloga – jelentette ki Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes vasárnap Visken, a magyar kormány támogatásával és anyaországi gyűjtésből felújított református templom, orgona és parókia avatási ünnepségén.
A Huszthoz közeli szórványtelepülés zsúfolásig megtelt, nyolc évszázados, nyolcszáz férőhelyes templomában tartott hálaadó istentiszteleten mondott köszöntőjében Magyar Levente példaértékűnek nevezte, ahogy a szórványban élő viskiek és általában a kárpátaljai magyarok ragaszkodnak őseik hitéhez.
Sok bizonyítékát látom Visken és Kárpátalján járva annak, hogy a magyarok őriznek egy olyan lángot, amely a nemzet más részeiben talán már gyengébben pislákol: a hagyománynak, hűségnek és istenfélelemnek egy olyan lángját, amely az egész nemzet megmaradásának elsődleges záloga
– mondta a politikus. Az istenhit reményt adó, megtartó erejét hangsúlyozva a miniszterhelyettes – aki a száznegyven éves viski templomi orgona felújításának fővédnöke volt – kiemelte: a hit mellett nagyon fontos, hogy a magyarság minden körülmények között építkezzen; építsen templomot, orgonát, parókiát, iskolát, óvodát, falut, várost, országot, hazát és nemzetet.
Ha hitből és jó szándékból építkezünk, akkor meg fog segíteni bennünket az Isten. Az építkezésben is elsősorban a hit, az emberi jószándék, a jövőbe vetett remény számít
– tette hozzá. Arra utalva, hogy milyen történelmi viharokat állt ki a viski református templom és gyülekezet, Magyar Levente hangoztatta: van remény, mert voltak a nemzet életében a mostaninál sokkal nehezebb idők és nagyobb kihívások, s ennek ellenére ma tele van hívekkel a viski templom.
Az orgona történetét ismertetve Jenei Károly viski református lelkész elmondta: a viski gyülekezet tagjai kétszáz évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy templomukban szükség van orgonára, amire azután hatvan éven keresztül gyűjtöttek. A hangszert 1880-ban készítette el Országh Sándor budapesti orgonaépítő mester. Az orgona felújítását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) anyagi és logisztikai támogatásával, valamint részben anyaországi gyűjtésből származó adományokból Budaörsön végezték Paulus Frigyes orgonaépítő műhelyében. A lelkész köszönetet mondott Magyarország kormányának, külön a KKM-nek, az anyaországi adományozóknak és a viski református gyülekezet tagjainak a templom, az orgona és a parókia két évig tartó felújításához nyújtott támogatásért.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS