Már novemberben megérkezik az idei nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés – írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emlékeztetnek, hogy Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz, amiben összesen 2,5 millió nyugdíjas részesül.
A kormány azt vallja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért – írják. Idén ráadásul minden eddiginél magasabb lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő megkap. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019 novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg. A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz. Az EMMI közleménye megjegyzi, hogy egy átlag nyugdíjas novemberben tehát összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én történik.
Vezető kép: Oláh Tibor/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS