A Borkai Zsolt győri polgármester szex- és korrupciós botrányáról értesülők 3 százaléka a botrány miatt döntött úgy, hogy elmegy szavazni az önkormányzati választásokon – derül ki a Publicus felméréséből, amit a Népszava közölt.
A választások után készült közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 74 százaléka értesült valamilyen módon és mértékben az ügyről. A felmérés során a botrányról értesült alanyok 3 százaléka mondta azt, hogy emiatt az ügy miatt ment el szavazni. Ez a mintegy 8 millió szavazópolgárra levetítve mintegy 180 ezer embert jelent: ennyien mentek el szavazni kifejezetten Borkai miatt – írja a lap. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a megkérdezettek 1 százaléka éppen a botrány miatt maradt távol. A kutatás szerint a nyugdíjasokat még jobban megmozgatták a történtek: 6 százalékuk kifejezetten a botrány miatt ment el szavazni, ami a teljes népesség körében 120-130 ezer embert jelent. A megkérdezettek mintegy hetede szerint egyébként az ellenzéki összefogás éppen a Borkai-ügy miatt szerepelt jobban, mint azt a felmérések sejtették Budapesten és a megyei jogú városokban, illetve a nagyobb vidéki településeken. Érdekesség, hogy még a kormánypárti szimpatizánsok szerint is Borkai miatt tört előre az ellenzék. A felmérésből az is kiderült, hogy az összefogás erejében leginkább a budapestiek hisznek (53 százalék), míg a falun élőknek csak egyötöde gondolja azt, hogy a teljes ellenzéki együttműködés okozta sok helyen a Fidesz-KDNP vesztét.
Forrás: Publicus/Népszava; Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Facebook
Twitter
YouTube
RSS