A kormány kiemelten támogatja a nagyszabású, bátor és jövőbe mutató élelmiszeripari beruházásokat – mondta az agrárminiszter szerdán, a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban, a Kurucz cégcsoport sertésvágó- és feldolgozó üzemének átadásán.
Nagy István elmondta, hogy az évi 130 ezer hízósertés levágására, piaci igények szerinti feldolgozására alkalmas üzem 3 milliárd forintos beruházását a kormány az európai vidékfejlesztési alap forrásaiból mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatta. A fejlesztéssel 120 új munkahelyet hoztak létre Sárrétudvariban. A miniszter szerint a Kurucz cégcsoport tökéletes mintája annak, amit a tárca el szeretne érni: a hagyományokra alapozva, a hagyományokra építve, a legkorszerűbb, legmodernebb technológiát alkalmazva átvinni az agráriumot a XXI. századba.
Mi is azon dolgozunk, hogyan tud a magyar agrárium versenyképessége növekedni, hogyan tudunk azokra a tradíciókra építeni, amelyek a magyar agráriumban, a magyar paraszti kultúrában benne vannak
– tette hozzá. Megjegyezte, hogy mindez csak az ágazat szereplőinek összefogásával lehetséges. Nagy István rámutatott, hogy nemzetgazdasági szempontból a magyar élelmiszeripar meghatározó ágazat: 4,5 ezer vállalkozás 33 szakágazatban gyárt közel 90 ezer alkalmazottal élelmiszert.
A húsfeldolgozás, tartósítás szakágazat részesedése az élelmiszeripar teljes árbevételéből meghaladja a 11 százalékot
– fűzte hozzá. Tájékoztatása szerint a magyar vágóhidakon 4,7 millió sertést vágtak le 2018-ban; a vágáslétszám 630 ezerrel, vagyis 25 százalékkal nőtt 2014 óta. Nagy István jelezte: a hús alapanyag biztosítása érdekében a kormányzat a sertés termékpályán alkalmazható valamennyi állami támogatási módot meghirdette, “folyamatosan és jelentősen növekvő támogatási keretösszegekkel”. A tárcavezető szerint nőtt a termelési hatékonyság is, ami alapvető feltétel az ágazat jövedelmezőségének javításához: 2014-től több, mint 300 milliárd forint áramlott az élelmiszeriparba hazai és európai uniós forrásokból. A vidékfejlesztési programon belül két felhívást is meghirdettek az élelmiszer-feldolgozás támogatására – ismertette. Kiemelte, hogy ezek keretében több, mint 800 kérelmet támogattak, mintegy 145 milliárd forint összeggel.
Ebből 34 milliárd forintnyi támogatást a húsfeldolgozó ipar kapott
– mutatott rá. Nagy István a sertéságazat fejlődése zálogának az integráció bővítését nevezte. Felhívta az ágazat szereplőinek figyelmét arra is: közös a felelősségük, hogy Magyarország mentes maradjon a sertéspestistől.
Bodó Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a vidék fejlesztésének igazi motorja a minőségi élelmiszer-feldolgozás. A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a térség egyik legnagyobb beruházásának nevezte a Kurucz cégcsoport fejlesztését. Szerinte a legkorszerűbb technológiával felszerelt üzembe most még külföldön dolgozó fiatalok is visszatérhetnek, akiknek komoly életpálya-modellt biztosíthat a fejlődő magyar élelmiszergazdaság.
Kiss Tibor (Fidesz-KDNP), Sárrétudvari polgármestere üdvözölte a vállalkozói fejlesztéseket, és jelezte: a most zárult önkormányzati ciklusban további 3 milliárd forintos intézményfejlesztés valósult meg a településen.
Kurucz Ferenc, a cégcsoport tulajdonosa az avatón elmondta: cégüknél megvalósul a “termőföldtől az asztalig” szlogen: 3200 hektáron termelnek gabonát az állataiknak, 6400 kocát tartanak, és évente 130 hízót vágnak le és dolgoznak fel a húsüzemükben, a készterméket pedig a térség üzleteikben értékesítik. Ez az úgynevezett rövid ellátási lánc biztosítja, hogy mindig friss, kiváló minőségű és nyomon követhető eredetű sertés húsárut tesznek a vásárlók asztalára – jelezte a tulajdonos, hozzátéve, hogy az új üzemükben a teljes termelés decemberben indul.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS