Az érintettek hozzátartozóinak tiltakozása miatt eláll a 30 éve szabadon című emlékévet szervező emlékbizottság attól, hogy ifjabb Rajk László és Solt Ottilia portréi egy, a rendszerváltoztatás történetét felidéző bélyegsorozaton jelenjenek meg – közölte szombati Facebook-bejegyzésében Schmidt Mária. Az Emlékbizottság vezetője, a Terror Háza Múzeum főigazgatója sajnálatát fejezte ki, amiért Rajk Judit és Hegedűs Judit néhai hozzátartozóik emlékét feláldozzák egy aktuálpolitikai akcióban, ami Schmidt Mária szerint nem méltó a rendszerváltoztatás emlékéhez.
Harminc esztendővel ezelőtt a magyarok – majd sorra a vasfüggöny mögé zárt országok – kiharcolták a szabadságukat. Milliók vágya vált valóra azzal, hogy hazánk demokratikus, szabad ország lett. Civil szervezetek és különböző alternatív művészeti mozgalmak tagjai, tudósok, újságírók, egyetemisták és mások: sok tízezer ember közös, bátor fellépése vezette az egész magyar nemzetet a szabadságig. Magyarország Kormánya határozatot hozott arról, hogy a „30 éve szabadon” című emlékévvel és annak programjaival tiszteleg a rendszerváltoztatást kiharcoló magyarok és a szabad Magyarország előtt. Arra szeretnénk emlékeztetni mindenkit, hogy alig fél emberöltő telt még csak el azóta, hogy szabadon élhetünk, hogy magunk mögött hagytuk a kommunista rendszert. Az emlékévet szervező Emlékbizottság tervei között szerepel a rendszerváltoztatás szimbolikus, ma már sajnos nem élő személyiségeiről megemlékező bélyegív kiadása. Néhány napja ifj. Rajk László özvegye, Rajk Judit és Solt Ottilia lánya, Hegedűs Judit egyaránt levélben közölte velem, hogy „megtiltja”, hogy néhai férje illetve néhai édesanyja képmása szerepeljen a bélyegíven. Bár jogilag semmi akadálya nem volna annak, hogy ifj. Rajk László és Solt Ottilia fényképe a „tiltás” ellenére szerepeljen a bélyegeken, attól természetesen az Emlékbizottság eláll. Rajk Judit és Hegedűs Judit – miközben primer politikai indokokat sorolnak – leveleikben súlyos vádakat fogalmaznak meg velem és az Emlékbizottság tagjaival szemben. A vádak igaztalanok, visszautasítjuk őket. Mérhetetlenül sajnálom, hogy elutasítják azt, hogy hozzátartozóiknak emléket állítsunk. Sem a rendszerváltoztatás hónapjaiban, sem azóta nem egyeztek a politikai nézeteim sem ifj. Rajk László, sem Solt Ottilia nézeteivel. Jól tudom ezt, hiszen személyesen ismertük egymást, nézetkülönbségeink, eltérő világlátásunk közismert volt. Mindez azonban nem írta, nem írhatta felül azt, hogy a rendszerváltoztatás meghatározó személyiségeinek tartom őket, akik nélkül Magyarország közelmúltjának történelme másképp alakult volna. Úgy gondoltam – talán rosszul –, hogy abból talán nem lesz aktuálpolitikai vita, ha a rendszerváltoztatás alakjainak emléket kívánunk állítani egy bélyegíven. Ebben tévedtem, őszintén szólva nem először és biztosan nem utoljára. Sajnálom, hogy Rajk Judit és Hegedűs Judit néhai hozzátartozóik emlékét feláldozzák egy aktuálpolitikai akcióban. Úgy vélem, ez nem méltó a rendszerváltoztatás emlékéhez
– írta bejegyzésében Schmidt Mária.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS