Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van – hangsúlyozta Edmund Stoiber volt bajor tartományi kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke a Die Weltnek egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a német konzervatív lap hírportálján. Kiemelte, hogy Bajorországot és Magyarországot szoros kapcsolatok hosszú története fűzi össze nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is, és mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy “Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén”.
A politikus abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át Budapesten Áder János köztársasági elnöktől. Elmondta, hogy a jelenlegi bajor kormányfő, Markus Söder és a szintén CSU-s Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője is örül a kitüntetésnek. Kiemelte, hogy Bajorországot és Magyarországot szoros kapcsolatok hosszú története fűzi össze nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is, és mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy “Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén”. A Fidesz és az EPP viszonyával, illetve Manfred Webernek a Fidesz által nem támogatott EPP-s EP-választási csúcsjelöltségével kapcsolatban elmondta, hogy természetesen keletkeztek feszültségek és sérülések, “de nem szabad ezeknél leragadni, az élet megy tovább”. Arra a kérdésre, hogy egy új kezdet jele lehet-e az, hogy budapesti látogatásán átadta Orbán Viktor kormányfőnek Markus Söder szívélyes üdvözletét, elmondta, hogy szerinte ezt az üdvözletet a bajor és a magyar miniszterelnök újabb megbeszélései követik majd. Mint mondta, Markus Söder fontos értékként tartja számon a történelmileg szoros bajor-magyar kapcsolatot.
Ami történt, megtörtént, de nem akadályoz meg bennünket abban, hogy előre tekintsünk
– fogalmazott Edmund Stoiber, hozzátéve, hogy Manfred Weber is készen áll az együttműködésre mindenkivel, így Orbán Viktorral is. Szólt a többi között arról is, hogy “abszolút szükségesnek” tartja Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közötti együttműködés további elmélyítését, annál is inkább, hogy az európai uniós tagsághoz vezető úton Németország volt ezeknek az országoknak a legfontosabb támogatója. Aláhúzta: a visegrádi országok történelmileg kiformálódott, önálló identitással rendelkeznek, és “gazdasági partnerként még Franciaországnál, az Egyesült Államoknál vagy Kínánál is sokkal fontosabbak számunkra”.
Edmund Stoiber egy sor német belpolitikai kérdésről is kifejtette véleményét, így a CDU/CSU pártszövetség és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt viszonyáról is. Leszögezte, hogy a CDU/CSU semmilyen körülmények között nem folytathat együttműködést az AfD-vel, amelyben “színtisztán neonáci nézetek” is megmutatkoznak, és amely “nem polgári párt”. Elmondta, hogy az emberek “két identitással rendelkeznek, egy nemzeti és egy európai identitással, amelyek kiegészítik egymást”, és vannak, akik úgy érzik, hogy a nemzeti identitás veszélybe került. Hozzátette, hogy a CDU/CSU-nak “politikai hazát” kell kínálnia azon választóknak is, akik pozitívan viszonyulnak a nemzethez, Európával pedig “nem tudnak túl sokat kezdeni érzelmileg”. “Nem mondhatunk le ezekről a választókról, különben az AfD karjai közé lökjük őket” – mondta Edmund Stoiber.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS