A bevándorlás számszerű korlátozását és „politikai forradalom” véghezvitelét ígéri pénteken ismertetett választási programjában a legradikálisabb EU-ellenes brit politikai erő, a Brexit Párt.
A 23 oldalas, Szerződés a néppel címet viselő program szerint tiszta Brexitre van szükség, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy nem kell a brit kilépés után tervezett átmeneti időszak sem. A jelenlegi tervek szerint ha az Egyesült Királyság a Brexit január 31-i határnapján rendezett módon, megállapodással lép ki az Európai Unióból, 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődik, amelynek időtartama alatt jórészt a jelenlegi szabályok maradnának érvényben az Európai Unióval fennálló kétoldalú viszonyrendszerben.
Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője a választási programot bemutató sajtótájékoztatóján közölte: a párt szerint évente hozzávetőleg 50 ezer főre kell korlátozni a bevándorlók számát. Farage szerint ez az a bevándorlási szint, amely a második világháború utáni 60 évben „nagyon is megfelelő volt” az Egyesült Királyság számára. A háború utáni hat évtized említésével a Brexit Párt vezetője alig burkoltan az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országok csatlakozására utalt. A Munkáspárt vezette akkori brit kormány nem érvényesítette a szabad mozgás átmeneti korlátozásának lehetőségét, mivel évente mindössze 5-13 ezer fős nettó bevándorlásra számított ebből az oszágcsoportból, azonban már 2005-ben csaknem 70 ezren, egyes későbbi években pedig 200 ezernél többen érkeztek a közép- és kelet-európai EU-tagországokból tartós letelepedés céljából. A Brexitről döntő, 2016-ban tartott népszavazás óta azonban a brit statisztikai hivatal adatai szerint markánsan visszaesett az EU-társállamokból érkezők száma. Az uniós átlagon belül a közép- és kelet-európai EU-állampolgárok nettó bevándorlása egyes vizsgált időszakokban már mínuszban is járt, vagyis előfordult, hogy többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
A Brexit Párt pénteken ismertetett választási programja szerint az Egyesült Királyság kilépése az „antidemokratikus EU-ból” csak a kezdet, az első lépés egy politikai forradalom felé. Ennek része a dokumentum szerint a Lordok Házának felszámolása, a politikai vita megkezdése az írott alkotmány kidolgozásáról, a választási rendszer arányosabbá tétele, valamint a Legfelsőbb Bíróság reformja, amelynek keretében politikai átvilágításnak vetnék alá a legfőbb brit fellebbviteli fórum politikai szerepet vállaló bíráit.
A Brexit Párt a 650 választókörzetből 275-ben állít jelölteket a december 12-ére kiírt előrehozott parlamenti választáson. Farage nemrégiben bejelentette, hogy a párt nem indul azokban a körzetekben, amelyekben az előző, 2017-ben tartott választáson a kormányzó Konzervatív Párt jelöltjei győztek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS