A három székelyföldi megyében csaknem 15 ezer érvénytelen szavazatot adtak le vasárnap. Országszerte 173 ezer voksot érvénytelenítettek. A székelyföldi megyékben volt a legmagasabb az érvénytelen szavazatok aránya a romániai elnökválasztás második fordulójában – derült ki hétfőn a központi választási bizottság honlapján közzétett részeredményekből.
A választókörök 99,7 százalékából származó adatok szerint országos szinten a voksok 1,9 százaléka volt érvénytelen. Az érvénytelen szavazatok arányának rangsorában az első három helyet a székelyföldi megyék foglalják el, a magyar lakosság számarányának sorrendjében: Hargita megyében a szavazatok 9,8 százaléka bizonyult érvénytelennek, Kovászna megyében a voksok 5,6 százaléka, míg Maros megyében a voksok 2,8 százaléka. A három székelyföldi megyében csaknem 15 ezer érvénytelen szavazatot adtak le vasárnap. Országszerte 173 ezer voksot érvénytelenítettek.
Az elnökválasztás második fordulója előtt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke bíztatta szimpatizánsait arra, hogy éljenek választójogukkal, de szavazólapjuk érvénytelenítésével jelezzék: szerintük sem az öt éve tisztségben lévő Klaus Iohannis államfő, sem kihívója, Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfő nem érdemli meg a magyarok támogatását.
A magyar választók – akik öt évvel korábban döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy Iohannis legyőzze a sokkal esélyesebbnek tartott Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt – vasárnap tömeges távolmaradásukkal is jelezték, hogy csalódtak az újrázni készülő államfőben, és Dancilát sem tartják alkalmasnak az államfői tisztségre.
A magyar többségű megyékben a részvétel a fele volt az országos átlagnak: Hargita megyében a jogosultak 22,9, Kovászna megyében 25,9 százaléka adta le voksát. Országos szinten a hazai és külföldi választói névjegyzékben szereplő román állampolgárok 54,9 százaléka élt választójogával. A romániai elnökválasztás második fordulójában Klaus Iohannis államfő szerzett újabb ötéves mandátumot, miután kétszer annyi szavazatot kapott, mint Viorica Dancila, a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Facebook
Twitter
YouTube
RSS