Naponta tizenegy ember hal meg keresztény vallása miatt, ami azt jelenti, hogy a budapesti konferencia ideje alatt negyvennégy keresztény nő, férfi, gyermek és idős ember hal vértanúhalált – jelentette ki a második Konferencia a Keresztényüldözésről elnevezésű nemzetközi rendezvényen elhangzott köszöntőjében Azbej Tristan. Az államtitkár kiemelte: korunk legnagyobb és legelhallgatottabb válsága a keresztényüldözés, amely a toleranciát hirdető Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik. Ugyanakkor úgy vélte, a konferencia küldetése közös cselekvéssel megmenteni nemcsak az üldözött keresztényeket, de saját magunkat is.
Második alkalommal rendezik meg a budapesti Konferencia a Keresztényüldözésről nemzetközi rendezvényt kedden. A megnyitón a magyar történelmi egyházak képviselői, Erdő Péter bíboros érsek, Bogárdi Szabó István református püspök és Fabiny Tamás evangélikus püspök mellet Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár mondott köszöntőt.
A keresztény élet is ér annyit, mit bárki másé
Azbej Tristan az üldözött keresztények számára utalva elöljáróban arról beszélt:
250 millió okunk van arra, hogy ma itt legyünk.
Mint kifejtette, naponta 11 ember hal meg keresztény vallása miatt, ami azt jelenti, hogy a konferencia ideje alatt 44 keresztény nő, férfi, gyermek és idős ember hal vértanúhalált. Hangsúlyozta: korunk legnagyobb és legelhallgatottabb válsága a keresztényüldözés, amely a toleranciát hirdető Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik. Az államtitkár úgy vélte, a konferencia résztvevőinek ezért is kötelessége, hogy a bajba jutottak, az üldözöttek hangja legyen. Azbej Tristan elmondta: a Hungary Helps – Segítő Magyarország program az elmúlt években 70 ezer üldözött ember otthonmaradását vagy hazatérését tette lehetővé. Mint kiemelte:
a program tehát a káros és veszélyes migráció helyett az ősi közösségek megmaradását támogatja, amely nemcsak nemzeti üggyé, de nemzetközi példává is vált.
Az államtitkár kiemelte: az első, két évvel ezelőtti konferencia zárónyilatkozatában Európában először, “árral szemben” is kimondták, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, és ezt mára nem lehet a politikai korrektség révén elhallgattatni.
Nem fogadjuk el, hogy a keresztény élet ne érne annyit, mint bárki másé
– jelentette ki. Hozzátette: az akkor elvetett mag termővé vált, hiszen a második konferencián már kétszer annyian vesznek részt, 650 vendég érkezett a világ negyven országának képviseletében. Az államtitkár szerint a konferencia küldetése közös cselekvéssel megmenteni nemcsak az üldözött keresztényeket, de “saját magunkat is”. Úgy vélte, Szent István király hagyományaiból kiindulva a magyarságnak nem opcionális kérdés, hanem becsületbeli ügy az üldözöttek melletti kiállás. Kiemelte: Budapest a konferencia ideje alatt a keresztény szabadság, az üldözött keresztények melletti kiállás fővárosa lesz. Úgy fogalmazott:
sorakozzunk fel a keresztények mellett, fordítsuk meg a történelem menetét, azon jelmondatot követve, hogy az első a tett, a szó a második!
Segíteni kell a keresztények hazatérését
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek előadásában arról beszélt: nem a keresztények voltak az elsők, akiket vallásuk miatt üldöztek. Az ókorban a népek közötti konfliktusokat magukat is az istenek erőpróbájának tekintették. A kereszténység terjedésének első nagy színterei a Római Birodalom és a vele szomszédos keleti birodalmak voltak. Róma ugyan sokféle kultuszt befogadott, de őrizni akarta ősi azonosságát is. Állami döntéstől függött, hogy elismertek, megtűrtek vagy esetleg babonának minősítettek és tiltottak egy vallási közösséget. A konfliktusok és az üldözések néha helyi, néha általános birodalmi szinten jelentek meg. Felidézte: a középkor eretnek mozgalmai után, amelyeket gyakran szintén erőszakos cselekmények kísértek, a reformáció magában Európában indította el a vallási meghasonlás korszakát. A felvilágosodás kora az ész jegyében ideológiai alapú vallásüldözések sorát indította meg.
A francia forradalom mártírjai, vagy később a nácizmus és a kommunizmus keresztény áldozatai már ezt az új típusú üldözést jelezték, amely nem egy másik vallás nevében, hanem az Istenre féltékeny emberi önimádat alapján pusztította a hívő embert, aki nem fért bele szélsőséges, irreális, és ezért végső soron embertelen ideológiáik keretei közé
– mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad hallgatni a keresztények elleni támadásokról; akinek lehetősége van rá, fel kell emelnie a szavát az üldözöttek érdekében.
Ha az üldözöttek lakóhelyükről menekülni kénytelenek, ők is támogatásra, különleges figyelemre és segítségre szorulnak. Segíteni kell őket abban, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre és biztonságban újrakezdhessék életüket
– tette hozzá Erdő Péter.
Az üldözött keresztények helytállása erősíti az egyházakat
Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt: minden keresztényüldözés legmélyén az a szándék, hogy az üldözött “megtagadja Krisztust, az üdvöztőt”. A református püspök megköszönte azoknak a kormányoknak és politikusoknak a munkáját, akik tesznek az üldözött keresztényekért, és megköszönte az üldözött keresztény egyházak vezetőinek és képviselőinek, hogy “megosztják velünk nehéz sorsukat, hogy nem hallgatnak, holott az üldözés egyik lényeges eleme, hogy elhallgattassák az üldözöttet”.
Az ő helytállásuk a mi közösségeinket is erősítik: ha ti éltek, akkor mi is élünk
– tette hozzá Bogárdi Szabó István.
A keresztnek nincsen fogantyúja
Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hangsúlyozta: a keresztnek nincsen “fogantyúja”, a kereszthordozás testi és lelki fájdalommal és fáradsággal jár. Beszélt három keresztről: az egyiket egy nigériai püspöktől kapta, aki nem hagyta el közösségét a legnehezebb időkben sem. A másik egy moszuli asszonyé volt, aki az Iszlám Állam katonái elől menekülve nem tudta azt magával vinni, de muszlim szomszédasszonya megőrizte, és két évvel később visszaadta neki. A harmadik kereszt az épülő budakeszi evangélikus templom keresztje lesz, amelyet vértanú keresztények tiszteletére építenek fel.
Ezek a keresztek mind jelzik, hogy a kereszthordozáshoz bátorság kell és fájdalommal jár
– mondta az evangélikus püspök.
II. Efrém Ignác, az Antiókhiai Szír Ortodox Egyház pátriárka megköszönte Magyarország elköteleződését az üldözött keresztények mellett. Hozzátette: a magyar segítségnyújtás inspirált más országokat is, hogy nyilvánosan kiálljanak mellettük. Szólt arról, hogy közösségeik jelenléte azon a földön, ahol a kereszténység megszületett, szükségszerűség, és a muszlim közösségek számára is létfontosságú, a keresztények ugyanis mindig aktív szerepet vállaltak a társadalomban. Beszélt arról is, hogy megmaradásukhoz vallásszabadságra, az állam és egyház szétválasztására és a vallások közötti párbeszédre van szükség.
Forrás: PestiSrácok.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS