A szükséges 3-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek a fővárosban hóeltakarításra, emiatt maradt számos, a Fővárosi Önkormányzat kezelésében álló közterület kezeletlen a hétfői havazás idején – ismerte el nagy késéssel Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-üzenetében.
Tájékoztatást kértem a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek, erre próbálunk megoldást találni. Két budai buszvonalon jeleztek elakadást, ezt már megoldották. Az előrejelzések szerint dél körül eláll a havazás Budapesten, így a délutáni csúcsra már a főbb útvonalakat meg lehet tisztítani. A sózás elkezdődött, a latyak letakarítása most még lassítaná a forgalmat, így az csak a délutáni csúcs után, este történik majd
– írta ki hivatalos Facebook-oldalára nem sokkal tizenegy óra előtt a főpolgármester, arra válaszul, hogy a jól beharangozott hajnali havazás miatt – főleg a budai térségben – akár több órába is telt a bejutás a városközpontba.
Tájékoztatást kértem a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges…
تم النشر بواسطة Karácsony Gergely في الاثنين، ٢ ديسمبر ٢٠١٩
A buszközlekedés sok helyen összeomlott. Egyes, amúgy 30-40 perc alatt célba érő járatoknak akár kétórásra is megemelkedett a menetideje. A hóeltakarítás látványos hiánya a közösségi közlekedés megállóiban igazán szembetűnő; az olvasónk által küldött fenti fotón is látható, hogy Budapest egyik legforgalmasabb átszálló-csomópontján, a Széll Kálmán téren még késő délelőtt is a helyenként újra jegesedő kásás hóban evickéltek az fővárosiak. Karácsony Facebook-posztja alatt az olvasók nem is rejtették véka alá véleményüket a helyzetről:
Forrás: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS