Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a héten a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart. Rétvári Bence Arató Gergelynek fogalmazta meg véleményét arról, hogy a szocialisták miért ne adjanak tanácsot oktatásügyben, majd Kocsis-Cake Olivio is felszólalt: állítása szerint nem mondta, hogy közösen kellene Trianont ünnepelni a szomszédos országokkal, majd közölte, hogy erről Bayer Zsolt beszélt, nem ő. Jakab Péter a szokásos stílusában próbálkozott érdemi hozzászólást kipréselni magából, amire Orbán Balázs reagált.
Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődött. Először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt. A napirend előtti felszólalások után két új ellenzéki képviselő teszi le esküjét. Szakács László korábban, 2006-2010 és 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja; ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja. Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.
Arató Gergely felszólalásában közölte:
A kormány nehéz helyzetbe hozza az iskolákat, ha növekszik a gyerekszám. Konténeriskolában fognak tanítani, ha ez így folytatódik. Ne a gyerekekkel toljanak ki, mert nem értik az oktatást.
Rétvári Bence viszonválaszában elmondta, hogy a kormány számára a család az első és a gyermekek védelme. Igyekeznek ösztönözni a szülőket arra is, hogy a gyerekeket óvodába járassák. Minden gyermeknek biztosítani kívánják, hogy hároméves koruktól már megfelelő fejlesztést megkaphassák, majd hatéves kortól iskolát kezdhessenek.
Hagyják abba azt a hazug riogatást, hogy azoknak is kötelező az iskolakezdés, aki nem érett még rá
– mondta Rétvári Bence.
A változás az, hogy egységes szabályok és eljárás érvényes. Ne legyen olyan gyermek, aki ne a fejlettségének megfelelő oktatást kaphasson
– folytatta.
Önök mit tettek? Önök bezárt iskolákból mutattak példát! Önök nekünk ne adjanak tanácsot!
– javasolta Arató Gergelynek.
Dömötör Csaba is emlékeztette az ellenzéket arra, hogy 600 milliárdot vettek el az egészségügytől:
Volt önöknek egy meredek húzása: leszavazták a szuperkórházat. Ötletelés bezzeg megy a fizetős egészségügyről.
Az államtitkár hozzátette: a kormány szándéka az, hogy mégis megvalósítsák.
Kocsis-Cake Olivio is felszólalt: állítása szerint nem mondta, hogy közösen kellene Trianont ünnepelni a szomszédos országokkal. Majd közölte, hogy erről Bayer Zsolt beszélt, nem ő.
Orbán Balázs viszonválaszában emlékeztette képviselőtársát arra, hogy amit mond, az nem igaz. Hozzátette: érdemes megnézni azt is, milyen politikai szövetségesekkel rendelkezik a Párbeszéd, amelynek képviselője Kocsis-Cake Olivio.
Arról kell tájékoztatnom, képviselő úr, hogy az Európai Unió nem az a fórum, ami képes megfelelő jogvédelmet adni a magyar kisebbségnek. Kérjük, abban segítsenek, hogy azokat támogassák, akik a nemzeti kisebbségeket védi
– mondta Orbán Balázs.
Jakab Péter szerint a magyar emberek többsége nem is a Fideszre szavazott, a fideszesek pedig azért vannak szabadlábon, mert az igazságszolgáltatást is bedarálták. A jobbikos szerint a Fidesz egy vírus, majd közölte:
Az önkormányzati választáson vált világossá, hogy a magyar embereknek is van egy veszélyes terve: gondolkodni fog.
Jakab szerint “fogy a magyar, fogy a rabszolga”, és a kormány azt várja el a gyerekektől, hogy gyártósori rabszolgák legyenek.
Meg akarják hódítani a világűrt, nézzenek már tükörbe!
– fakadt ki. Hozzátette: ha Orbán Viktort lőnék ki, azt támogatná.
Orbán Balázs viszonválaszában kiemelte: mivel gondolkodnak a szavazók, ezért érhette el a Jobbik az EP-választáson azt a csúfos eredményt, amit produkáltak. Az oktatásügy kritikáját is visszautasította az államtitkár:
Sikerült javítani az oktatás versenyképességét, béremelésekre is sor került, az oktatási beruházás, a felújítások pedig mintegy 625 iskolában valósultak meg. A bölcsődei férőhelyek száma is másfélszeresére emelkedett 2010-hez képest. Bevezettük a mindennapos testnevelést, tanuszodák épültek, egymillió gyermeknél is több ingyenesen kapja a tankönyvet, valamint háromszorosára emelkedett a gyerekétkeztetési támogatás.
Beszélt a digitális fejlesztésekről is. Mint mondta: kiemelt prioritás a kormány számára a terület.
Az LMP képviselője a klímavédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. A kormánypárti válaszban elhangzott: az ellenzék politikai hasznot remél a klímavédelemből, határozott klímavédelmi tervei vannak a kormánynak, míg az ellenzéki képviselők be sem mentek arra a szavazásra, ami ezzel kapcsolatos volt.
Simicskó István kiemelte: az egészség nagy érték. A kormány az intézményeket is támogatja, mintegy 700 millió forint értékben.
Ennek ellenére számos kritikát kaptunk, de emlékszem 2006-ra, amikor 5000 embert bocsátottak el az egészségügyből
– emlékeztetett.
Ami eddig történt, nehezen követhető; azt látom, még a hóhelyzetet sem tudják megoldani
– mondta Simicskó István. Hozzátette: érdemes nyíltan színt vallani arról, hogy mit gondolnak.
A szuperkórház megépítését nem támogatják, vagy mégis?
– kérdezte. Véleménye szerint valóban érdekes dilemma. Fontos az elvi politizálás – fogalmazott. Hozzátette: azt várják, hogy őszintén mondják el, milyen fővárosi fejlesztéseket támogatnak, támogatják-e egyáltalán?
A magyar emberek egészségének megőrzése nem lehet vita tárgya
– hangsúlyozta a KDNP képviselője.
Németh Szilárd az illegális bevándorlással kapcsolatban elmondta: a helyzet súlyos, a statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy szükséges a határvédelmi feladatok megerősítése. Ismertetése szerint Törökországból 398 ezer illegális határátlépési kísérletről jelentettek 2019. január 1. és 2019. november 15. között, ami 128 ezerrel több, mint a tavalyi egész éves adat. Mint mondta: a fokozatosan erősödő migrációs nyomást Magyarország is egyre inkább érzi. A magyar-szerb határon gyakorlatilag ostromhelyzet alakult ki.
Kontrát Károly a napirend előtti felszólalások utolsó szónokaként arról beszélt, hogy a migrációs nyomás egyre erősebb; véleménye szerint akár a 2015-ös helyzet is megismétlődhet. Hozzátette: abban bízik, hogy az uniós döntések is segíteni fogják majd a külső határok védelmét.
Magyarország egymilliárd eurót fordít a határok védelmére
– mondta. Ezután arról beszélt, hogy mennyire felháborította, amikor az egyik televíziós műsorban azt látta, hogy Gyurcsány Ferencné, azaz Dobrev Klára szemrebbenés nélkül közölte: a DK nem támogatja a kötelező kvótát, holott még aláírást is gyűjtöttek korábban azért.
Ennyire nem nézhetnek hülyének mindenkit. Nem esett messze az alma az őszödi fától
– mondta a fideszes képviselő, majd felszólította az ellenzéki képviselőket arra, hogy kérjenek elnézést a rendvédelmisektől, akiket nyilatkozataikkal megsértettek az elmúlt héten.
Az ezt követő azonnali kérdések és válaszok órájának felszólalásairól itt olvashatják tudósításunkat.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS