Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól – mondta kedden, Londonban Orbán Viktor miniszterelnök, aki kitüntetést adott át a brit író-filozófusnak.
Sir Rogert – a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagját, a Buckingham Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszorát – a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök adta át kedden a londoni magyar nagykövetségen. A kormányfő, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozóra érkezett Londonba, a kitüntetéshez fűzött méltatásában kiemelte: eddig Sir Roger tüntette ki Magyarországot barátságával, ám most Magyarország tüntetheti ki őt a magyar nép nevében.
Szeretett professzorunktól megtanulhattuk: a konzervativizmus minden, csak nem ideológia, sőt, valójában az ideológia ellentettje
– fogalmazott a miniszterelnök.
A konzervativizmus alapvetően egy elmélet, de éppen arra tanít, hogy a világot nem lehet elméletekkel megmagyarázni, és arra, hogy a gyakorlat sokkal fontosabb az elvont ideáknál
– tette hozzá. Orbán Viktor szerint Sir Roger Scruton is a gyakorlat embere.
Azokban az időkben, amikor a Szovjetunió még létezett, ő nem csupán filozófiai alapon állt szemben a kommunizmussal, hanem az antikommunista erők lelkes és aktív szövetségese volt Közép- és Kelet-Európában, és olyan sok módon segített bennünket, hogy fel sem tudjuk sorolni
– mondta a miniszterelnök. Hozzátette: Scruton professzor mindig is a realitás és az igazság oldalán állt, és már akkor is segítette a kommunizmus elleni küzdelmet, amikor a szovjetek még megszállás alatt tartották Közép- és Kelet-Európát.
Ugyanakkor nem támogatta elvakult módon a nyílt társadalmak ideáját sem, mivel látta ennek hibáit és felhívta a figyelmet veszélyeire. Emellett előre meglátta az illegális migráció jelentette fenyegetést, és Magyarország védelmére kelt igazságtalan bírálóval szemben
– hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette: Sir Roger a szabadságszerető magyarok hű barátja volt és ma is az, és tudja, hogy a szabadság a nemzetállamokra és a keresztény civilizációra épül.
Válaszában Scruton professzor kiemelte: Magyarország példát mutatott azzal, hogy olyan időkben is megőrizte értékes önazonosságát, amikor mindenhol máshol a globális egyformaság elfogadására, a nemzeti különbözőségek felszámolására irányuló nyomás érzékelhető. Hozzátette: amennyiben a kitüntetés annak a közösen vallott felfogásnak az elismerése, hogy az európai politika építőköve és alapja a nemzetállam, akkor számára ez nagyon értékes elismerés.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS