Éhesek a balliberális oldalon, kapnak is pozíciót bőven, ami már az ellenzéki sajtónak is szemet szúr – többek között erről is szó volt a Troll péntek esti adásában. Egyre több baloldali és liberális ember kap pozíciót a fővárosban, de nincs is mit csodálkozni ezen. Mintha ez már a 444-nél is kicsit sok lenne, hiszen azt, hogy Vágó István és Vásárhelyi Mária is gyorsan beleül egy-egy fővárosi cég felügyelőbizottságába, a portál úgy tálalta, hogy “nyomul a holdudvar”.
De ha már Vágó, akkor feltámasztották Karácsonyék a Legyen Ön is milliomost, csak mindenki legyen milliomos ezen a balliberális oldalon, úgyhogy ezért így osztogatják a pozíciókat, Vágónak is kellett, hogy jusson valami
– mondta Szarvas Szilveszter, a Pestisracok főszerkesztő-helyettese.
Ezt a műfajt vágják ezek szerint
– tette hozzá Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője.
Szerintem ez úgy történt, hogy ők ugyan nem listáznak, de azért valahol biztos fel van írva, hogy ki szidta a legtöbbet a Fideszt, a kormányt az elmúlt 9 évben. Vásárhelyi Mária az első tízben biztosan benne volt. Nézzük csak, Vágó! Nagyon jól szidtad a kormányt, Orbánt is nagyon jól szidtad, akkor egy fb-tagság, parancsolj! Vásárhelyi Mária? Hol van? Ne tessék elbújni! Olyan szép teljesítmény volt az elmúlt 9 év, akkor tessék… Jámbor András felkészült?
– fejtette ki véleményét Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője.
Forrás: Hír TV; Fotó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS