Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban, csütörtökön. A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat. Magyarország büszke arra, hogy ezen országok közül elsőként vette fel a diplomácia kapcsolatokat Dél-Koreával. “Arra pedig még büszkébbek vagyunk, hogy 30 évvel a diplomáciai kapcsolatok felvétele után elmondhatjuk: a két ország közötti kapcsolat még sose volt olyan jó, mint jelenleg” – mondta a miniszter.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Dél-Korea között földrajzi értelemben nagy a távolság, ezért az együttműködésüknek stabil alapot kell adni, amelyet leginkább az emberek közötti kapcsolat tud biztosítani, ezt pedig az oktatással és a kultúrával lehet a legjobban építeni.
Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több koreai diák jön Magyarországra tanulni
– mondta a miniszter. Hozzátette: jelenleg 751 koreai diák tanul magyar egyetemen, közülük százan magyar állami ösztöndíjjal folytatják tanulmányaikat. Magyarországon már két egyetemen is lehet koreai nyelvet tanulni, és még csütörtökön aláírják azt a megállapodást, amelynek nyomán Magyarország vendégoktatót küld Koreába, így magyar nyelvű képzés indul a szöuli Dankook Egyetemen.
A diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulója alkalmából magyar kulturális évadot rendeztek Szöulban, amelynek keretében több, mint 50 eseményt rendeztek; köztük a Magyar Állami Operaház első ízben látogatott a dél-koreai fővárosba. A szöuli intézmény megnyitásával 26-ra nőtt a magyar kulturális intézetek száma a világon.
Szijjártó Péter Magyarország támogatásáról biztosította Dél-Koreát az újraegyesítési folyamatban.
Forrás: MTI; Vezető kép: Külgazdasági és Külügyminisztérium
Facebook
Twitter
YouTube
RSS