Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Moszkvában Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak
– nyilatkozott az MTI-nek a tárcavezető.
A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük
– tette hozzá. Közölte, hogy jelenleg három olyan űrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetően mikroműhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak előállítani.
Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös űrkutatási-űrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar űripar számára egy fantasztikus, új lehetőséget jelent
– hangoztatta.
A magyar űripar egyelőre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek űriparral és űrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz űrkutatási projektekben is – kevéssé ismert módon – a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas
– mondta. Elmondta, hogy az új magyar kutatóűrhajós az ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott űripari eszközöket már a magyar kutatóűrhajós vigye fel az űrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.
Az anyagi vonatkozásokban is előreléptünk abban a tekintetben, hogy ezeknek a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába
– jelentette ki Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Facebook
Twitter
YouTube
RSS