Románia tovább növelte az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók befogadási ütemét: a kormány pénteken elfogadott határozata szerint 2020-ban a hatóságok 30 ezer új munkavállalási engedélyt bocsáthatnak ki. 2017-ben ötezer, tavaly tízezer, idén pedig 20 ezer, az EU-n kívülről érkezett új vendégmunkást fogadott be Románia. Legtöbbjük Vietnámból, Törökországból, Nepálból, Szerbiából, Srí Lankából, Kínából és a Moldovai Köztársaságból érkezett.
A krónikus munkaerőhiánnyal küzdő Románia – amelynek mintegy négymillió állampolgára vándorolt el nyugat-európai országokba, amióta az ország belépett az EU-ba – évről évre emelte a keretszámot: 2017-ben ötezer, tavaly tízezer, idén pedig 20 ezer EU-n kívülről érkezett új vendégmunkást fogadott be. Legtöbbjük Vietnámból, Törökországból, Nepálból, Szerbiából, Srí Lankából, Kínából és a Moldovai Köztársaságból érkezett. Ludovic Orban miniszterelnök fontosnak nevezte a pénteken elfogadott kormányhatározatot, mivel a megemelt keretszám a “munkaerőválság megoldásának részét képezi”.
A bukaresti pénzügyminisztérium tavalyi becslése szerint legalább egymillió dolgozó hiányzik a román munkaerőpiacról. Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából tavaly ősszel eltörölték azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni a külföldről érkező dolgozóknak. Az elmúlt időszakban a vállalkozók a szakképzett munkaerő hiányára panaszkodtak; egyes cégek azért mondtak le a terjeszkedésről vagy egyéb fejlesztésekről, mert nem látták biztosítva az ehhez szükséges munkaerőt.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS