Széles alapokon nyugszik a magyar gazdasági növekedés – hangsúlyozta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában. Jelezte: a kormány azzal számol, hogy a gazdaság fehérítésével jelentős többletbevételeket ér el.
A gazdasági növekedés közelebb lehet az öt százalékhoz, mint a 4,5-hez, a költségvetési hiány a GDP 1,8 százaléka körül alakulhat, az adósságrátát pedig 66-68 százalék körüli szintre várják 2019-ben. A bérek ismét tíz százalék felett növekedhetnek. Vagyis a “soha rosszabb évet kérésünk” teljesülni látszik
– mondta az államtitkár. Hozzátette: az eddigi növekedési adatok “némileg a saját várakozásainkat is meghaladják” és jelentősen kedvezőbbek, mint az elemzők, nemzetközi szervezetek által prognosztizáltak. Ráadásul a növekedés széles alapokon nyugszik; nem egy-egy ágazat “a kizárólagos felelős” a gazdasági teljesítményért.
A termelői oldalon az ipar, építőipar, valamint a szolgáltatások hozzáadott értékének növekedése is kiemelhető. Ehhez hasonlóan a GDP összetevőinek másik oldalán, a megtermelt javak felhasználásában mind a fogyasztás, mind a beruházások viszonylatában jól alakulnak a mutatók
– mutatott rá Banai Péter Benő. Elmondta: a tervezetthez képest jelentős többletbevételek lesznek az idei költségvetésben.
Az általános forgalmi adóból például már 96 százalékos teljesülés látható november végéig, és a december e téren jellemzően mindig erős hónap. Tehát az áfa esetén akár kétszázmilliárd forinttal több is befolyhat az államkasszába
– közölte Banai Péter Benő, hozzátéve: ez jelenti a legnagyobb tételt a büdzsében, ahol a fogyasztás növekedése és a gazdaság fehéredésének hatása leginkább lecsapódik.
A fehéredést külön is kiemelem, mert ilyen jellegű lépéseket jövőre is célszerű tennünk
– fogalmazott. Banai Péter Benő elmondta: a 2020-as költségvetés elsődlegesen a családokról és a gazdasági eredmények megvédéséről szól.
Ehhez szükséges egyrészt a gazdasági növekedés fenntartása, a jelenlegi lassuló világgazdasági környezetben az uniós átlagot legalább két százalékponttal meghaladó mértékben. Továbbá számolunk azzal, hogy a gazdaság fehérítésével jelentős többletbevételeket érünk el
– jelentette ki az államtitkár.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS