Köztörvényes bűnöző, éveket ült börtönben a saría miatt A nyomorultak című film rendezője, aki társával együtt elrabolt és megkínzott egy embert – írja az Origo.
2019 legnagyobb francia filmsikere A nyomorultak című film, amelyet egy elsőfilmes, 40 éves, Malin született, elsőgenerációs bevándorló készített. Az alkotás Cannes-ban a zsűri díját kapta, Golden Globe-díjra jelölték és – az Akik maradtak című magyar filmmel együtt – szerepel az Oscar-díj szűkített, tízes listáján, a nemzetközi filmek kategóriájában. Az Origo azonban arról ír, hogy a Párizs elővárosában játszódó, migránsok és rendőrök közti konfliktusról szóló film Macron által is ünnepelt rendezőjéről kiderült, hogy köztörvényes bűnöző. Éveket ült börtönben, mert korábban a barátjával – éppen a muszlim valláshoz kapcsolódó saría miatt, amihez ragaszkodtak –elrabolt és megkínzott egy embert, sőt, fel is akarták gyújtani, azaz meg akarták ölni, de nem sikerült, mert a foglyuk megszökött.
“A külvárosban az a hír terjed, hogy egy fiatal muszlim nőnek szeretője van. Miután erről bátyja is tudomást szerez, két társával útnak indulnak, hogy bosszút álljanak a szeretőn a saría szabályai szerint. A nő ugyanis már nem szűz és házasságon kívüli kapcsolatba keveredett. Megfélemlítés, fenyegetés, emberrablás, benzines kanna, kínzás, gyilkossági kísérlet, amely majdnem a szerető életébe kerül” – indítja Céline Pina Ladj Ly francia filmrendező botrányát elemző írását a Le Figaróban. “Nem, nem egy, a külvárosok brutális hétköznapjait bemutató filmnek vagyunk a tanúi, hanem egy valódi, megtörtént esetről beszélünk” – folytatja írását. Kiderül ugyanis, hogy az egyik bűnöző egészen pontosan Ladj Ly volt, A nyomorultak (Les Misérables) című rendkívül sikeres francia film rendezője. Azért akartak megölni egy férfit, mert szembefordult a muszlim törvényekkel. Az Origo azt írja, hogy a mali származású, már francia állampolgár filmrendező tettestársaival, akik korábban egyébként a fiatal muszlim nőnek eltörték az ujját és betörték a fejét, a nő szeretőjét csomagtartóba zárva egy erdőbe vitték, ahol kegyetlenül megverték. Egy benzines kanna is volt velük, amivel nyilvánvaló céljuk a szerető holttestének elégetése volt, erre azonban nem került sor, mert az áldozat megszökött. A 2011. március 2-án meghozott bírósági ítélet alapján Ladj Ly-t három év börtönre ítélték, amelyből kettőt le is töltött, egyet pedig felfüggesztettek.
Mivel annak idején Ladj Ly ismeretlen filmesnek számított, túlságosan nagy visszhangja nem volt a muszlim indíttatású bűntettnek. A nyomorultak című film sikere kapcsán országos szintű vitát váltott ki azzal, hogy a Causeur nevű havilap megírta a bűntettet, és a brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlethez muszlim vallási indokot, a saría alkalmazását asszociálta. Vagyis nem maga a gyalázatos tett, hanem a tett megírása, és főleg a muszlim szál említése okozott botrányt a balliberális világ által uralt francia médiumokban és filmes világban. Ladj Ly “gyilkossági kísérlet tettestársasként” szerepelt a Causeur cikkében, amit aztán a Les Valeurs Actuelles (VA) is átvett. A Libération nevű baloldali napilap viszont egészen abszurd módon kezdte mentegetni legújabb franciaországi hősüket. Szerintük Ladj Ly-t “csak” emberrablás és kínzás tettestársaként ítélték el, és nem gyilkosság kísérlete miatt, és nem alkalmazott szerintük erőszakot. Ezen nemcsak a jobboldali elemzők, de még egy baloldali politológus-professzor, Laurent Bouvet is nevetett: azt írta a Twitteren, hogy ezek szerint elrabolni és megkínozni valakit még nem számít erőszaknak.
További részletek az Origo oldalán olvashatóak, ide kattintva.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/DPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS