A közel-keleti légkör felforrósodása okozta az elmúlt napokban Németországban és Franciaországban történt késes merényleteket – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő kedden, az M1 aktuális csatornán.
Nem lehet tudni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek még hány alvó sejtje, magasan képzett, Európába feladattal telepített ügynöke van
– fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a katonák mögött logisztikai háttér áll, így akár egy jól szervezett terrortámadást is végre tudnak hajtani. Rámutatott: ezekre a katonákra, úgy látszik, “inspiráló” hatással bír Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége vezetőjének amerikai erők általi meggyilkolása. Horváth József emlékeztetett: a bagdadi légitámadásra válaszul az iráni vezetés nyíltan arról beszélt, hogy demonstratív akciókat fog végrehajtani amerikai érdekeltségek ellen. Elmondta: a biztonsági szolgálatoknak nagy kihívás kideríteni, hogy az alvó sejtek hol vannak és mire készülnek, de tényként kell kezelni, hogy Nyugat-Európának az általuk jelentett veszéllyel együtt kell élnie.
Optimális megoldás lenne a terroristagyanús emberek megfigyelése, de ez nem tud megvalósulni, mivel a nyugat-európai szolgálatok létszáma, felszereltsége még a békeidőkre van szabva
– jegyezte meg Horváth József.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS