Az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolattal csütörtök reggel Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A parancsnok azt mondta, a magyar katonák fegyelmezetten hajtották végre feladatukat. Kiemelte: jelenleg rendben vannak, fel vannak készülve a további feladatok ellátására, és arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak. Az otthon lévő hozzátartozóknak azt üzente: semmi olyan problémával nem szembesültek, amire ne tudnának reagálni.
Benkő Tibor a megbeszélés előtt a sajtónak kiemelte: az elmúlt napok eseményei azt követelik, hogy Magyarország állampolgárait, a társadalmat pontos információkkal lássák el. Megjegyezte: sok olyan hír jelent meg az iraki misszióval kapcsolatban, amelyek nem fedik a valóságot. Elmondta, hogy mintegy kétszáz magyar katona szolgál jelenleg Irakban. Egy részük egy NATO vezette misszióban, más részük az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban. A magyar katonák az iraki kormány kérésére, a magyar Országgyűlés felhatalmazása alapján látják el feladataikat.
Ezek közül – az elmúlt napok történései nyomán – csak a kiképzési feladatokat függesztették fel
– közölte. Ismertetése szerint, mielőtt kiküldik katonáikat a műveleti területre, az információkat folyamatosan értékelik, elemzik. Kiemelt fontosságú, hogy a katonáknak a legnagyobb biztonságot tudják garantálni. Ezzel együtt megjegyezte: egy békemisszió esetén nem lehet teljes biztonságról beszélni. A műveleti területen lévő magyar és külföldi parancsnokok, továbbá Magyarországon is folyamatosan figyelemmel kísérik a történteket. Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka, illetve helyettese hetente videotelekommunikációs konferenciát tartanak minden misszió vezetőjével; a parancsnokok beszámolnak, mi történt a misszióban, milyen új kihívások jelentek meg, milyen esetleges szigorító intézkedésekre van szükség. A honvédelmi miniszter a sajtó jelenlétében egyeztetett Farkas Sándorral, az iraki magyar kontingens parancsnokával. Az alezredes a miniszternek elmondta: három nappal ezelőtt 72 órás veszély figyelmeztetést adtak ki parancsnokságukon, amely szerint rakétatámadás, dróntámadás valószínű. Ez szerdára virradóra be is következett: Erbíl környékén két rakéta csapódott be, az egyik felrobbant, a másik nem.
Más állomáshelyen nem történt támadás. Valamennyi katona számára fokozott biztonsági intézkedés lépett életbe: bunkerbe vonultak, folyamatosan viselték a repeszálló mellényt és a sisakot, és csak engedélyezett mozgások történtek
– ismertette. A parancsnok azt mondta, a magyar katonák fegyelmezetten hajtották végre feladatukat. Kiemelte: jelenleg rendben vannak. Fel vannak készülve a további feladatok ellátására, és arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak. Az otthon lévő hozzátartozóknak azt üzente: semmi olyan problémával nem szembesültek, amire ne tudnának reagálni. Külön kiemelte azt is, hogy sok segítséget kapnak otthonról. Arról is tájékoztatták őket, hogy Magyarországon családsegítő szolgálatot hoztak létre, hogy hozzátartozóikat megnyugtassák, rendben vannak. Azt is megemlítette, hogy az Irakban állomásozó magyar katonák is megkapták a tavaly év végi “fegyverpénzüket”. A megbeszélésen a parancsnokkal együtt négy katona – köztük egy nő – vett részt. Egyikük a miniszter kérdésére válaszolva azt mondta: biztonságban érzi magát, ahogy társai is.
A megbeszélés végén a miniszter a sajtó kérdéseire is válaszolt. Kérdezték egyebek mellett az iraki parlament döntéséről. Erről Benkő Tibor elmondta, hogy az iraki parlament részben – az ülésen nem mindenki vett részt – úgy döntött: azzal a kéréssel fordul a kormány felé, hogy a külföldi katonák hagyják el az országot. Erről viszont az iraki kormány még nem döntött, így a két ország közötti kétoldalú megállapodás továbbra is érvényben van. Kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy az országok többsége továbbra is folytatja tevékenységét Irakban. Megjegyezte: Irak, Szíria, Irán sajnos “nem arról híres, hogy ott béke és nyugalom van”, így előfordulhat még támadás. Feladatuk pont az, hogy számítsanak rá és felkészüljenek az esetleges támadásra.
A tájékoztatón részt vett – mások mellett – Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnokhelyettese, Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Szabó István honvédelmi államtitkár és Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója. A sajtónyilvános megbeszélés után a miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát tájékoztatta az Irakban állomásozó magyar katonák helyzetéről.
A parlament tavaly decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-éig a Magyar Honvédség részvételét kétszáz katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Szerda hajnalban Irán több, mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra; az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is. Ezzel azt torolták meg, hogy az amerikaiak Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.
Forrás/fotó: MTI; Videó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS