A nemzeti szuverenitást sértve szólhat bele az EU-s bíróság tagállami ügyekbe – mondta Párkányi Eszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint egyes álcivil szervezetek meg akarják honosítani a külföldön már bevált „perlési politizálást”, hogy a választott, legitim döntéshozók helyett bíróságok döntsenek politikai-társadalmi ügyekben. Ennek „eredményét” láthattuk Gyöngyöspata kapcsán és a „börtönbiznisz” ügyében is.
Az elemző a civil szervezeteket érintő törvény kapcsán a lapnak kifejtette: a törvény legfontosabb újítása, hogy regisztrálniuk kell a külföldről évi 7,2 millió forintnál több támogatásban részesülő szervezeteknek, hogy tudható legyen, milyen érdek szolgálatában állnak. Hozzátette: nem példátlan a követelmény, az USA-ban 1938 óta hatályos például a „külföldi ügynökök” regisztrációjáról szóló törvény, de az új osztrák kormány is kiemelt célként kezeli a vallási szervezetek – például a politikai iszlám – külföldi finanszírozása feletti kontroll megteremtését. A törvény nemzetközi visszhangja kapcsán Párkányi kifejtette: elsősorban a nyílt társadalom eszméjéhez tartozó szervezetek érintettek, hiszen ők kapcsolódnak erősebb-lazább szálakkal a globális hálózathoz.
Ők azok, akik meg akarják honosítani a külföldön már bevált „perlési politizálást”, hogy a választott, legitim döntéshozók helyett bíróságok döntsenek politikai-társadalmi ügyekben. Ennek „eredményét” láthattuk Gyöngyöspata kapcsán és a „börtönbiznisz” ügyében is. Nem meglepő, hogy az EUB ezen szervezetek pártját fogja, hiszen e testület a nemzetközi „bírókrácia” fellegvára
– fejtette ki. Az elemző hozzátette: aggodalmas, hogy az EUB az alapjogi chartára hivatkozva támadja a törvényt, ugyanis ez helyt adhat a charta önkényes értelmezésének.
A döntés kapcsán különösen veszélyes, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájára és az abban foglalt egyesülési szabadságra hivatkozik a főtanácsnok, ez ugyanis csak uniós jogviszonyokra vonatkozik. Egyértelmű tehát, hogy az EUB tágítani akarja a charta értelmezését, hiszen így könnyebben beleszólhatnának a tagállami szuverenitás körébe tartozó kérdésekbe is
– mondta a lapnak Párkányi Eszter.
Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Facebook
Twitter
YouTube
RSS